OBH: enyhén emelkedett tavaly a bíróságokra érkezett ügyek száma

Enyhén emelkedett 2025-ben a magyarországi bíróságokra érkezett új ügyek száma, a csaknem egymillió-kétszázezres ügyszám ezerháromszázzal haladja meg az előző évit - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Zalaegerszegen.Senyei György Barna az elmúlt évet értékelő összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: az állampolgárok jogos igénye, hogy "független és pártatlan bíróság tisztességes eljárás során" megfelelő időben döntsön az ügyekről. Ebből a szempontból Zalában időszerű és kiegyensúlyozott volt az elmúlt évi bírósági munka, a teljes bírói létszám két százaléka dolgozik a vármegyében és az ország összes bírósági ügyének ugyancsak két százaléka érkezik ide.

A zalai bíróságokra a korábbinál 3,3 százalékkal több, összesen 24 258 ügy érkezett 2025-ben és ezzel párhuzamosan emelkedett a befejezett ügyek száma is: 23 859-re - ismertette az OBH elnöke.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kitért arra is, hogy a hazai eljárásokban a perek átlagosan 90 százaléka egy éven belül befejeződik, közben pedig a 2020-ban indított programnak is köszönhetően 41 százalékkal mérséklődött a két éven túl elhúzódó ügyek száma, amelyekből a múlt év végén 4394-et tartottak nyilván. Zalában az országos átlagot meghaladó, 52 százalékos volt a csökkenése ezeknek az ügyeknek, így mindössze 58 volt folyamatban tavaly decemberben, ez pedig a teljes ügyforgalomnak mindössze 3,4 százaléka.

Senyei György Barna elmondta még: az ítélkezés elfogadottságát jelzi, hogy egy peres eljárás végén első fokon jogerőre emelkednek-e az ítéletek, ebben pedig Zala szintén jobb eredményt ért el az országos átlagnál. Az is az eredményességet mutatja, hogy a zalai járásbíróságokon tavaly csökkent a hatályon kívül helyezett bűnügyek száma.

Az OBH elnöke az MTI kérdésére arról is beszélt, hogy ma 100 ezer lakosra vetítve Magyarország a nyolcadik a bírók létszámát tekintve, és az ügyek érkezését is figyelembe véve nem lehet bírói létszámhiányról beszélni.

Az igazságügyi alkalmazottak körében a tavalyi bérrendezést követően vidéken már megállt az elvándorlás, sőt nagyságrendekkel nőtt a jelentkezők száma, Budapesten és a központi régióban - ha nem is olyan mértékben, mint vidéken, de - már mérséklődött a fluktuáció, a kedvező folyamat itt is megkezdődött - jelezte az OBH elnöke.

Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke arról számolt be, hogy a korábban is jellemző stabilitás és kiegyensúlyozott működés változatlan volt a múlt évben is Zalában. Az ügyek számának minimális emelkedése nem adott megoldhatatlan feladatot, és Zalában mostanra már nem jellemző az igazságügyi alkalmazottak létszámának csökkenése.

Kisebb számban emelkedett ugyan a múlt év végére a befejezetlen zalai ügyek száma, de ez jellemzően abból adódott, hogy az év végén nagyobb mennyiségben érkeztek szabálysértési és végrehajtási ügyek a rendőrségtől. Ugyancsak minimálisan emelkedett a két éven túl elhúzódó ügyek száma a vármegyében - jelezte a zalai törvényszéki elnök.

Említést tett arról is, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék 1732-ben átadott épülete az ország legrégebbi bírósági épülete, amelynek külső felújítása a korábbi években befejeződött. Tavaly megkapták a szükséges forrást a belső felújításra, köztük egy modern hűtő-fűtő rendszer kiépítésére, így idén elkezdődhet a kivitelezés, amelynek révén 2032-re, az épület fennállásának 300. évfordulójára biztosan befejeződhet megújulhat - jelezte Sorok Norbert.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com