OBH: ezernél több külföldi embercsempész van jogerősen magyar börtönökben (2. rész)

Több mint ezer külföldi állampolgár tölti embercsempészés miatt jogerős büntetését magyar börtönökben, hússzor annyi, mint néhány évvel korábban - közölte az Országos Bírósági Hivatal informatikai és elektronikus ügyintézési főosztályának vezetője csütörtökön Zalaegerszegen.Péter Zoltán János a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón egy kérdésre beszélt arról, hogy az utóbbi néhány évben rendkívüli mértékben megemelkedett a törvényszékeken a külföldi embercsempészeket érintő büntetőügyek száma. Míg ilyen okból két-három évvel ezelőttig legfeljebb 40-50 külföldi állampolgár töltötte jogerős büntetését magyar büntetés-végrehajtási intézményekben, addig mostanra a számuk már meghaladja az ezret.
    

Hozzátette, hogy az embercsempészettel kapcsolatos ügyek száma elsősorban a határok közelében fekvő bíróságokon növekedett nagy mértékben. Valószínűsíthetően ez az oka annak is, hogy a korábbi tendencia szerint a bíróságokon éveken át csökkenő új ügyek száma 2023 első hónapjaiban ismét növekedést mutat.
    

Péter Zoltán János jelezte: a Zalaegerszegi Törvényszék tekintve az országban a negyedik legkisebb, ahol az összes bírósági ügy két százalékát tárgyalják. Országosan tavaly 2,8 százalékkal kevesebb új ügy került a magyar bíróságokra 2021-hez képest, a zalai törvényszéken és járásbíróságokon ugyanakkor 8,2 százalékkal csökkent ez az adat.
    

Míg országszerte 5,4 százalékkal mérséklődött a bíróságokon a folyamatban lévő ügyek száma, addig Zalában 14 százalékkal lett kevesebb, vagyis több ügyet fejeztek be a zalai bírók, mint ahány új ügy érkezett. A vármegyében a már első fokon jogerősen lezárt ügyek száma is jóval meghaladja az országos átlagot, Zalában a polgári ügyek 93, a büntetőügyek 81 százalékában nem fellebbeznek a résztvevők, vagyis elfogadják az ítéletekben foglaltakat - közölte a főosztályvezető.
    

Kitért arra is, hogy a zalai bíróságokon a távmeghallgatás lehetőségét is gyakorta igénybe veszik, a koronavírus miatt 2020-ban és 2021-ben az országban mindenütt jelentősen emelkedett ezeknek a száma, 2022-ben azonban már mérséklődött, Zalában ugyanakkor kis mértékben tovább nőtt ez az adat. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke egyebek között arról beszélt, hogy a zalai bíróságok közül a járásbírósági ügyek mértéke 11, a törvényszéken másodfokon tárgyalt eseteké 10 százalékkal csökkent, így - a törvényszéken első fokon tárgyalt ügyek szinte változatlan száma miatt - együttesen nyolc százalékkal kevesebb új ügy érkezett hozzájuk.
    

Még 2020 nyarán hirdette meg az OBH elnöke, hogy kiemelten kell kezelni az évek óta tartó ügyek számának csökkentését, amiben Zalában is kiemelkedő adatot regisztráltak. Míg a vármegyében 2020-ban 166 két évnél tovább húzódó ügy volt, ez mostanra 67-re csökkent, az öt évnél is tovább tartó pereket illetően pedig a korábbi 16 helyett már csak 10 ilyen eset nem volt még lezárva a múlt év végéig - ismertette a törvényszéki elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com