Ócskavasat csináltak a magyar katonai helikopterekből

A magyar honvédség tulajdonában lévő harci helikoptereket, amelyek magyar tulajdonban 1995 óta vannak, most szétszerelik, és túladnak rajtuk.


helibalA kelet-német hadseregtől ajándékba kaptunk a honvédség számára helikoptereket, amelyek magyar légtérben soha nem szálltak fel. A honvédség szerint a hulladékként eladott légi járművek jó üzletnek bizonyulnak. Egy szakértő szerint, aki az (origónak) azt nyilatkozta, hogy nagy hiba volt enyészetnek kitenni ezeket az értékes légi járműveket.

Most pedig egy csepeli cég területén bőszen bontják, és fűrészelik szét a propelleres repkedőket. A látható képen már csak a munkafolyamatok végét látni, ahogy az égi szitakötőket megsemmisítik magyar felségjellel.

17-ocskavas-lett-honvedseg-helikoptereibol

A helikopterek sorsát egy bonyolult barter üzletnek köszönhetően kerületek a csepeli üzembe. A Magyar Hírlap márciusban leközölte, hogy a két Németország újra egyesítése után kapta ajándékba a Magyar Honvédség a helikoptereket, majd a gépeket a Hadügyminisztérium egyik cége kapa meg. A cég adta tovább a csepeli vállalkozásnak, ahol gyakorlatilag a gépeket megsemmisítik.

A „haszonból” a hadsereg a nagyon veszélyes Volhov-rakéták megsemmisítését fizeti kinyilatkozta a lapnak Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

volkovkőzz

A csepeli cég összesen negyven gépet bont szét. A helikopterek burkolatait újra hasznosítják, de a Magyar Hírlapban megjelent közlés szerint a  a hadrendből rég kivont T-55-ös tankokhoz való pótalkatrészek is kiárusításra kerülnek.

koptdirbköz

Fontos megemlíteni, hogy egykor a helikoptereket nagyon jó állapotban kaptuk meg a németektől. Ők csak pár száz munkaórát repültek velük a keleti blokkosok, de aztán jött az újraegyesítés, és így került magyar katonai tulajdonban a negyven darab húsz éven keresztül, szabad ég alatt tárolt helikopterek, ahol rövid pályafutásuk túl hamar be is fejeződött.

heliköz

Az origonak nevét nem kiadó szakértő szerint az összes légi járművet nem lehetett volna megmenteni, de a honvédség legalább egy speciális, rendelkezésre álló impregnálási technológiával fenntarthatta volna. Ha ezeket a helikoptereket megtartotta volna a hadsereg, akkor felújításukkal, sokkal több pénzt meg lehetett volna spórolni, mint horribilis összegekért új nyugati helikoptereket venni.

(jövőnk.info)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com