OGY - A büntetőjogi felelősség megállapítása után működhetne az adóhatóságot vizsgáló bizottság

A büntetőjogi felelősség megállapítása után kezdhetné meg működését az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgálná. Az erről szóló bizottsági módosító indítvány benyújtásáról hétfőn döntött az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága.

orszaggyulesA vizsgálóbizottság létrehozását Schiffer András (LMP) és Ángyán József (független) kezdeményezte, ahhoz összegyűjtötték a szükséges 78 képviselői aláírást. Az aláírásgyűjtő lapokat az LMP-sek mellett, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért politikusai, illetve független képviselők írták alá.

A vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az alkotmányügyi bizottság egyhangúlag meghozott döntésével tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak találta.

Döntött arról is, hogy bizottsági módosító indítványt nyújtanak be, miszerint az országgyűlési törvényre tekintettel az Országgyűlés megállapítja, hogy a vizsgálat tárgyában büntetőeljárás van folyamatban, így a bizottság működése megkezdésének előfeltétele, hogy a hivatkozott eljárás eredménnyel lezáruljon. A bizottság ennek megfelelően akkor kezdi meg a működését, ha a vizsgálat tárgyában indult büntetőeljárás büntetőjogi felelősséget állapít meg.

Az országgyűlési törvény szerint a vizsgálóbizottság vizsgálatának tárgya nem terjedhet ki olyan ügyre, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya.

Az előterjesztő Schiffer András a bizottsági vitában hangsúlyozta, hogy a vizsgálóbizottság tevékenysége nem vonatkozna folyamatban lévő büntetőügyre. Egy parlamenti vizsgálóbizottság nem veheti át a nyomozó hatóságok szerepét - tette hozzá.

Arra kíváncsiak, hogy 2002-től korábbi vagy jelenlegi kormányzati személyek konkrét adóügyekben adtak-e utasításokat. Továbbá arra is, hogy az adóhatóság átalakítása mennyiben tette lehetővé azt, amit Horváth András volt adóhatósági munkatárs jelentésében leírt - közölte.

Szerinte alapvető nemzetgazdasági érdek megvizsgálni, hogy az adóhatóság szervezeti rendszere kellő hatékonysággal zárja ki az ilyen volumenű családosakat.

A képviselő nem támogatta a bizottsági módosító indítvány benyújtását, mert szerinte az a vizsgálóbizottság "kiherélését" jelenti, és azt is, hogy ebben a ciklusban nem fog létrejönni a testület és a Fidesz nem akarja kivizsgálni az ügyet. Többször is hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben nincs büntetőeljárás, ha olyan kérdésbe ütközne a vizsgálóbizottság tevékenysége, amelyben büntetőeljárás folyik, akkor meg kell állítani a vizsgálatot.

Gulyás Gergely (Fidesz) az országgyűlési törvény vonatkozó rendelkezésére utalva úgy értékelte, az ellenzékiek arra tesznek kísérletet, hogy a törvénybe az MSZP javaslatára bekerült rendelkezést megszegjék. Az ügy azért került elő, mert Horváth András azzal vádolta meg az adóhivatalt, hogy szemet hunyt áfacsalások miatt, emiatt büntetőeljárás van folyamatban. Fontosnak tartják a politikai tanulságok levonását - folytatta -, ezért javasolják a módosító indítvány benyújtását: legyen vizsgálóbizottság, de csak ha a büntetőeljárás lezárul.

Szerinte az ellenzéki képviselők azt a téves látszatot keltik, mintha a Horváth András által megfogalmazott vádak kivizsgálásra a bizottság alkalmas lenne.

Bárándy Gergely (MSZP) szerint a kormánypárti képviselők újabb és újabb indokokat keresnek, miért ne kelljen kivizsgálni egy ilyen ügyet. Hozzátette: a büntetőügy semmilyen szempontból nem akadályozza azt, hogy egy rendszerszintűen rossz, korrupt működésre az Országgyűlés megkeresse a választ, hogy azt meg lehessen szüntetni.

A bizottsági módosító indítványt szégyennek nevezte, mivel szerinte a büntetőeljárás hosszú évekig is eltarthat, így testület sem nem állhat fel hosszú évekig.

Staudt Gábor (Jobbik) trükkösnek nevezte a módosító javaslatot, mert az ad is valamit, de úgy, hogy mégsem ad semmit, sőt az idők végezetéig el lehet húzni a bizottság felállítását. Ha a büntetőjogi felelősség megállapítása megtörténik, utána minek vizsgálóbizottságot felállítani? - kérdezte.

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com