OGY - a honvédelmi miniszter benyújtotta a katonai életpályamodell bevezetéséhez szükséges javaslatot

Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden benyújtotta az Országgyűlésnek az új katonai életpálya bevezetését és az ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztéshez szükséges törvényjavaslatot.hendeA tárcavezető tavaly október 27-én jelentette be, hogy a katonák 2015 júliusától átlagosan 30, majd 2019 januárjáig évenként 5-5, összességében átlagosan 50 százalékos illetményfejlesztést kapnak. A javaslat módosítja az előmenetel, az illetmény-megállapítás, a rendszeres illetménypótlék és a távolléti díj meghatározását, valamint bevezeti a honvédelmi illetményalap és a rendszeresített rendfokozat fogalmát.

Az előterjesztés szerint az alapilletmény szempontjából az állomány tagja által betölthető szolgálati beosztásokat a beosztás szerinti felelősség, a szervezeti hovatartozás és a vezetői jelleg alapján hét besorolási osztályba kell besorolni. Minden besorolási osztály az egyes rendszeresített rendfokozatok által meghatározott húsz-húsz besorolási kategóriából áll. A besorolási osztályokat, a besorolási kategóriákat, a rendszeresített rendfokozatokat, valamint az ezekhez tartozó alapilletmény-szorzószámokat a javaslat 5.

melléklete tartalmazza.

Az új katonai életpálya kialakításának egyik hangsúlyos eleme az "oldalirányú" karrierút megteremtése. Ennek nyomán bevezetik a fokozati vizsgát, amelynek célja - a javaslat szerint - "egyrészt a motiváltság, különösen az anyagi motiváció fenntartása, valamint az állomány tagja szervezeti tudásának bővítése, frissítése".

A fokozati vizsga letételével az állomány tagja – a különböző fokozatok szerint növekvő – magasabb összegű honvédelmi szolgálati díjra válik jogosulttá. A tisztek és az altisztek esetében négy fokozatot, a legénységi állomány tekintetében pedig három fokozatot kell megszerezni majd ezt követően az utolsó fokozatot kell rendszeresen megerősíteni.

Ha valaki határidőig nem tudja letenni a fokozati vizsgát, az szolgálati viszonyának megszűnését eredményezheti - rögzíti a javaslat, de rögzíti azt is, hogy a vizsga letételére a munkáltató két év haladékot adhat. A javaslat értelmében átalakítják, egyszerűsítik is a honvédelmi dolgozók pótlékrendszerét. Az új illetményrendszerben öt pótlék lesz: többfelé tevékenység elismerésére jár a jövőben az átlagosnál nagyobb veszélyt elismerő pótlék, valamint a fokozott igénybevétel utáni pótlék.

A harmadik pótlékfajta az idegennyelv-tudás elismerése után járó "STANAG 6001" elnevezésű pótlék, a negyedik a munkaerő-piaci pótlék, az ötödik pedig a területi pótlék a kockázatvállalás, illetve a titkosszolgálati tevékenység elismerésére.

Mindemellett az állomány tagja a kimagasló teljesítményére, illetve az általa végrehajtott többletfeladatokra figyelemmel a miniszter által rendeletben meghatározottak szerint teljesítményjuttatásban is részesülhet. A javaslat pontosítja továbbá az illetmény visszatartásának lehetőségeit is. Az állomány tagjával szemben például a szolgálati beosztásból való felfüggesztés, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés, vádemelés elrendelése esetén legalább 5, de legfeljebb 50 százalékos illetmény visszatartást lehet elrendelni.

A javaslat a közszolgálati életpályák közötti átjárhatóság megteremtése érdekében - összhangban a társ-hivatásrendek szabályozásával - speciális előnyben részesítési szabályt fogalmaz meg az üres tiszti, altiszti szolgálati beosztások betöltésénél a rendvédelmi szervek hivatásos állományából, továbbá a kormányzati szolgálati, köztisztviselői jogviszonyból tartalékállományba helyezettekkel kapcsolatban.

A javaslat szintén ebből a célból speciális szabályokat fogalmaz meg a próbaidővel összefüggésben az egyes közszolgálati életpályákból érkezőkre nézve. A Hende Csaba által benyújtott előterjesztés az új katonai életpálya kialakításával összefüggésben az általános magatartási követelmények körét pontosítja a már létező honvéd etikai követelményekkel, rögzíti továbbá azt is, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál nem működhet érdekképviseleti szervezet, s ahhoz a KNBSZ hivatásos állományának tagja nem csatlakozhat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com