OGY - Elfogadták a fair bankokról szóló törvényt

Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt az Országgyűlés kedden.

A képviselők 115 igen, 13 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett támogatták a kormány javaslatát.
A törvény egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, a Kúria jogegységi döntésének megfelelően.
A jogszabály érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a devizaalapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat. A törvény az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban rögzíti, hogy a fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelkamat, a kamatfelár, a költség és a díj módosítható egyoldalúan. Egyéb feltétel egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható.
Külön is rögzíteni kell a szerződésben a hitelező egyoldalú szerződésmódosítási jogát, és semmis az a szerződés, amely az egyoldalú módosítására vonatkozóan meghatározott követelményeknek nem felel meg.

országgyűlésAz előterjesztő Trócsányi László igazságügyi miniszter korábban arról beszélt: a cél, hogy szélesítsék az átlagos magyar fogyasztók védelmét. A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll: először érthetően be kell mutatnia a termékcsaládokat, majd a fogyasztó által választott termékről részletesebb tájékoztatást kell adnia a banknak. Ennek részletszabályait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletben határozza meg.

A jelzálogalapú hitelszerződések esetén pedig az ügyfélnek a tájékozódás - ügyvéd vagy szakértő igénybevétele - érdekében 7 munkanappal az aláírás előtt meg kell kapnia a hitelszerződést, így az ügyfél nem akkor szembesül először a szerződéssel, amikor a közjegyző közvetlenül az aláírás előtt felolvassa - ismertette Trócsányi László. A három évnél rövidebb futamidejű szerződéseknél nincs lehetőség egyoldalú kamatemelésre és szerződésmódosításra sem, míg az ennél hosszabbaknál háromévente vizsgálhatják felül a kamatokat.
A fogyasztóknak kamatemelkedés esetén lehetőségük lesz bankot váltani. A bankoknak 90 nappal a kamatemelés előtt tájékoztatniuk kell az ügyfelet, akinek 60 napja van a bankváltásra. Az ügyfelek ingyenesen felmondhatják hitelszerződésüket, majd meg kell állapodniuk az új pénzintézettel.
forrás:MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com