OGY - Elfogadták az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást

Elfogadta a parlament kedden az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást, amelyhez két héttel ezelőtt a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget, így a képviselők most egy átdolgozott - minősített többséget igénylő rendelkezéseket már nem tartalmazó - előterjesztést szavaztak meg. Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hatáskörébe utal.ogyFazekas Sándor földművelésügyi miniszter átdolgozott törvényjavaslatára 110 képviselő szavazott igennel, 57-en pedig nemmel. Az ellenzék mellett a fideszes Bencsik János nyomott nemet. Az előterjesztés eredeti célja az volt, hogy az NFA tulajdonába kerüljön az összes állami tulajdonú föld, hogy azok hasznosítása egységes tulajdonosi joggyakorlás, egységes hasznosítási elvek alapján történhessen.

A zárószavazást azonban két héttel ezelőtt el kellett halasztani, mert a javaslat kétharmados többséget igénylő részei nem kapták meg a szükséges számú voksot.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezt követően a törvényalkotási bizottság - a szakminiszter előterjesztésére - zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, kezdeményezve a törvényjavaslat egységének megteremtését a sarkalatos passzusok nélkül. Így a parlament most egyszerű többséggel is elfogadhatta a törvénymódosítást.

Simon Attila, a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára az április 14-én elhalasztott zárószavazás után tartott törvényalkotási bizottsági ülésen azt mondta: bár az egységes földvagyon-gazdálkodás feltételeit egyszerre akarták megteremteni, most az első lépés történik meg, ezzel párhuzamosan pedig folytatódhatnak az egyeztetések.

Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is az NFA-hoz utal a nemzeti parki igazgatóságoktól. Ellenzéki képviselők szerint mindezzel természetvédelmi értékeket sodornak veszélybe, emellett "földmutyiról", "földrablásról" beszéltek.

Fazekas Sándor az eredeti javaslata indoklásában ugyanakkor azt írta: az NFA a védett természeti és Natura 2000-es területek haszonbérbe adása során minden esetben érvényesíti a természetvédelmi szakmai előírásokat, amelyeket a nemzeti parki igazgatóságok adnak meg a szervezetnek, így a kizárólagos nemzeti parki igazgatósági vagyonkezelés fenntartása nem indokolt.

Simon Attila államtitkár az említett bizottsági ülésen szintén azt hangsúlyozta, nem kerülnek hátrányba a természetvédelmi szempontok a változtatás által, egyúttal jelezte, hogy a nemzeti parkok megkapják azokat a haszonbérleti díjakat, amelyeket eddig is beszedtek a szerződéseik alapján.

A Fidesz agrárpolitikusa, Font Sándor a hétfő esti parlamenti vitában megemlítette, hogy a természetvédelmi területek egy részét jelenleg is az NFA kezeli, a másik fele van a nemzeti parkoknál. A zárószavazás előtt jóváhagyott módosítással kikerültek a jogszabályból azok a paragrafusok, amelyek a honvédségi területek vagyonkezelését átadták volna az NFA-nak.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. A keddi határozathozatal során az LMP-s képviselők a nemzeti parkokat érintő változtatás elleni tiltakozásul a 10 magyarországi nemzeti park nevét és logóját tartalmazó táblákat emeltek a magasba. Ezt követően Latorcai János levezető elnök közölte velük, hogy megsértették a házszabályt, amiről tájékoztatni fogja Kövér László házelnököt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com