OGY - Kormányzati munkacsoport létrehozását javasolja a nemzeti összetartozás bizottság a kárpátaljai adományok eljuttatása érdekében

Kormányzati koordinációs munkacsoport létrehozását kezdeményezi a kárpátaljai adományok eljuttatásának megszervezése érdekében az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága, amely erről szóló állásfoglalását hétfőn zárt ülésen, egyhangúlag fogadta el.

letöltésA tanácskozáson - amelyen a bizottság tájékozódott a kárpátaljai helyzetről - részt vett Bacskai József ungvári és Szalipszki Endre beregszászi főkonzul, valamint Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár.

Pánczél Károly, a testület fideszes elnöke az ülés után az MTI-nek elmondta: megállapították, hogy egy elhúzódó humanitárius válságra kell felkészülni.

Örömtelinek nevezte, hogy a kialakult helyzetben Magyarországon sokan megmozdultak, köztük egyházak, karitatív szervezetek, egyesületek, önkormányzatok, ugyanakkor nem szeretnék, ha ez szolidaritási hullám kifulladna, és őszre, amikorra a tartalékok kifogyása várható, a támogatások megszűnnének.

Pánczél Károly elmondta: az állásfoglalás fontos része, hogy továbbra is szükséges a kormányzati szintű támogatás. Felidézte, hogy előző héten 85 millió forintos segítséget jelentett be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amely a Magyar Katolikus Karitászon keresztül jut el Kárpátaljára.

Hozzátette: a dokumentum arra is kitér, felkérik a kormányt, hozzon létre egy olyan koordinációs munkacsoportot, amely megszervezi az adományok eljuttatását Kárpátaljára. Kiemelte: jelenleg úgy látják, koordinálatlanul jutnak el az adományok, sok rászorulóhoz pedig egyáltalán nem.

Az elnök kiemelte: a leghatékonyabb segítség az anyagi támogatás, ma még van áru, mindent meg lehet venni, minden beszerezhető. A gazdasági helyzet miatt a forintot is kedvező árfolyamon váltják át - jelezte. Hozzátette: számítani kell a határon túli egyházak közreműködésére, amelyek pontosan tudják, hogy hol és melyik család a rászoruló.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com