OGY - Mesterházy vizsgálatot sürget, amiért a DK akciója közben lekapcsolták a világítást

Az MSZP elnöke felszólította az Országgyűlés vezetését, vizsgálja ki, hogy kinek az utasítására kapcsolták le a világítást az ülésteremben kedd este, miközben a Demokratikus Koalíció politikusai ott tartózkodtak és előre bejelentették, hogy reggelig a patkóban maradnak.

mszp-uj-logoMesterházy Attila a házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-nek elmondta: azért is sürgette az incidens kivizsgálását, mert Gyurcsány Ferenc DK-elnök elmondása szerint a házvezetés eleinte együttműködő volt, majd később mégis rájuk oltották a villanyt.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője hangsúlyozta: a képviselők jogállásából fakadóan biztosítani kell számukra a munkavégzés feltételeit, és nem csak a parlamenti ülések ideje alatt. Azt szorgalmazta, hogy ha szükséges, szülessen - akár az ügyrendi bizottság részvételével - általános érvényű állásfoglalás erről.

Tájékoztatása szerint mivel a házvezetés - amelyet a KDNP-s alelnök, Latorcai János képviselt - nem tudott felelni arra a kérdésre, hogy ki utasította a technikai személyzetet a világítás lekapcsolására, a kérdést a jövő heti házbizottsági ülésen újra előveszik. Mesterházy Attila ugyanakkor elmondta, a frakciók nem zárkóztak el attól, hogy általános állásfoglalás szülessen az ügyben.

A DK öt független képviselője, Gyurcsány Ferenc vezetésével, az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul éjszakázott a parlamenti ülésteremben: a napirend végétől, kedd délután öt órától szerda reggel nyolcig webkamerán és közösségi oldalakon keresztül tartották a kapcsolatot az őket megkereső emberekkel, válaszoltak a kérdéseikre.

Gyurcsány Ferenc az MTI-nek elmondta: a parlament vezetése eleinte korrekt együttműködést mutatott, "aztán valami megváltozott", mert este 8-kor lekapcsolták a villanyt, így sötétben kellett dolgozniuk. A volt miniszterelnök szerdai Facebook-bejegyzésében ezt felháborító disznóságnak nevezte, és - frakció, így napirend előtti felszólalási lehetőség híján - az MSZP és az LMP képviselőcsoportját kérte, követeljék a felelősök megnevezését.

MTI

Hozzászólások

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

A nyíregyházi rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a tetteseket.

Idős asszonyra támadt

Idős asszonyra támadt

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták azt a lajosmizsei férfit, aki egy idős, mozgásában korlátozott asszonyt rabolt ki Dabason.

http://ujhazak.com