OGY - Nem évülnek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények

Elfogadta az Országgyűlés kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, hogy ezentúl ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények.

A fideszes Selmeczi Gabriella és Bánki Erik kezdeményezte Btk.-szigorítást egyhangúlag, 164 igen szavazattal hagyta jóvá a Ház. Így a Btk. ezentúl rögzíti, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni, ötévnyi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmények büntethetősége nem évül el, ha a sértett a bűncselekmény elkövetésekor 18 évnél fiatalabb.

torvenykonyvSelmeczi Gabriella korábban azt mondta, a Sipos-ügy - a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye - irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.

A cél az, hogy azoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen azzal, hogy ha tettük kiderül, bármikor lesújthat rájuk a törvény, így "senki nem bújhat ki a felelősség alól" - fogalmazott a Fidesz képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke.
A törvénymódosítás a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com