OGY - Tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a közszféra vád alá helyezett dolgozóinak

Minimális módosításokkal fogadta el az Országgyűlés az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött jogállási törvénymódosításokat. Így várhatóan áprilisban életbe lép például az a passzus, amely szerint a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról.ogyTrócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztését 109 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A hasonló bejelentési kötelezettség az eddigi jogszabályokból is levezethető, de a módosítás ezt most egyértelművé teszi, elmulasztását pedig szankcionálja, a munkáltató tájékoztatásának elmulasztását ugyanis fegyelmi vétségnek nevezi.

Ismét jogszabályba foglalták továbbá, hogy a megalapozott gyanú közlését követően az ügyésznek is haladéktalanul tájékoztatnia kell az érintett munkáltatóját. További követelmény, hogy az állam csak olyan személlyel létesíthet a közszférában jogviszonyt, aki ellen nem indult olyan bűncselekmény miatt büntetőeljárás, amely fokozottan megkérdőjelezheti az adott szervbe, munkakörbe vetett bizalmat.

A jogszabályt első alkalommal március 3-án fogadta el az Országgyűlés, ám azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a Háznak, hiányolva az érintettekkel való egyeztetést. A visszaküldött jogszabályon a törvényalkotási bizottság kezdeményezésére némileg változtatott a parlament: eszerint mégsem szigorítanák a Magyar Kormánytisztviselői Kar egyes tisztségviselőire és ügyintézőire, valamint az érdek-képviseleti szervek tisztségviselőire vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat.

Emellett pontosították annak szabályait, hogy egy hivatali szervezet vezetője hogyan térítheti el teljesítményértékelés alapján beosztottja bérét az alapilletménytől.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com