OGY - Ukrán válság - Martonyi: Magyarország megfelelő gáztartalékokkal rendelkezik

A kormány már meghozta az intézkedéseket a gáztározók feltöltésére; Magyarország megfelelő tartalékokkal rendelkezik - mondta Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés külügyi és a nemzetbiztonsági bizottságainak együttes üléséről távozóban újságíróknak szerdán Budapesten.

Martonyi János külügyminiszterA magyar diplomácia vezetője a nyílt ülés után közölte, a kormány fel van készülve minden lehetőségre.
A tározókkal összefüggésben azt mondta, nyugodtak lehetünk, és nemcsak azért, mert március van, hanem azért is, mert az ország rendelkezik megfelelő tartalékokkal és azokkal az útvonalakkal is, amelyek biztosítják azt, hogy szükséghelyzetben is gondoskodni lehessen az ország gázellátásáról.

Egy esetleges menekülthullámra vonatkozó kérdésre válaszolva a külügyminiszter elmondta, abban bíznak, hogy senki nem fog rémhíreket terjeszteni, senki nem fog pánikot kelteni, de minden lehetőségre fel vannak készülve, ez az operatív törzs egyik fontos feladata.

Martonyi János felelős viselkedésre szólított fel, hogy ne terjedjenek az általános katonai mozgósításra vonatkozó rémhírek Ukrajnában. Ezek szerinte alkalmasak voltak arra, hogy néhány magyar fiatalban félelmet keltsenek. Azt kérte, hogy a magyar választási kampányban is őrizze meg mindenki a nyugalmát.

A miniszter a magyarországi orosz nagykövettel folytatott megbeszélésről közölte, hogy ő elmondta az aggodalmaikat, a nagykövet pedig lényegében az ismert orosz álláspontot. Ezzel a világos politikai üzenet átadása megtörtént - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

http://ujhazak.com