OKF: adventkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat

Vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún, ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyullad egy lakóház - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint tavaly decemberben 770 lakóépületben keletkezett tűz, ezek során 71 ember megsérült, 8 ember pedig életét vesztette, 124 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, ezekből a házakból 356 embernek kellett átmenetileg elköltöznie. A tüzek megelőzhetőek, ha az otthonunk dekorálásakor, az ünnepi készülődés során pár biztonsági szabályt szem előtt tartunk - jelezték.

Kiemelték, hogy évente átlagosan 50-70 lakástűz köthető az adventi koszorúkhoz, és a legtöbb ilyen tűz kis területen okoz károkat, de ez is elég ahhoz, hogy olyan szinten kormozódjanak a falak, hogy az egész szobát újra kelljen festeni. Akár készen vásároljuk, akár mi magunk készítjük az adventi koszorút, a gyertyák alatt legyen gyertyatüske, egy kis fém alátét, amely megakadályozza, hogy a gyertya lángja átterjedjen a koszorúra.

A koszorút oda helyezzük, ahol nincs gyúlékony anyag a közelben, a legjobb megoldás, ha magát a koszorút is egy tűzálló tálra tesszük, és az égő gyertyát ne hagyjuk felügyelet nélkül hangsúlyozták.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Úgy folytatták, hogy egyre több helyen már november végén, december elején felállítják a karácsonyfát; a fenyőket már november közepén kivágták, így egy fűtött épületben hamar kiszáradnak.

A kiszáradt fenyő annyira jól ég, hogy ha csak egy ponton is meggyullad, néhány másodperc alatt az egész fa égni fog, és a tűz a környezetre is átterjed - tették hozzá. A fenyő kiszáradását késleltetni lehet azzal, ha megvásárlás után egy vödör vízben tároljuk, de léteznek vízzel tölthető fenyőtalpak is, így a fa lassabban szárad ki.

Akár igazi, akár műfenyőt választunk, fontos, hogy a karácsonyfát fűtőeszköztől, hőforrástól legalább másfél méterre tegyük. Ne díszítsük gyertyákkal vagy csillagszórókkal, de a hagyományos izzók is felforrósodhatnak, ezért inkább LED égősort tegyünk rájuk, a vezetéket éjszakára húzzuk ki a konnektorból.

Azt javasolták, hogy ne használjunk silány minőségű, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt fényfüzéreket, égősorokat. A fényfüzérekből létezik beltéri és kültéri változat is, bent mindegy, hogy melyiket használjuk, viszont kint csak kültérivel díszítsünk.

Ha régi fényfüzért használunk, nézzük meg, nem sérült-e, ha sérült, megtört a vezetéke, vagy a hosszabbítónk eldeformálódott, megolvadt, akkor ne használjuk, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet.

Az elemes fényfüzérek alacsonyabb feszültségen működnek, de sérülés esetén ezek is tüzet okozhatnak, ha hosszabb a fényfüzér vezetéke, mint amilyenre szükségünk van, akkor is ki kell fektetni az egészet.

Ha összetekert állapotban helyezzük feszültség alá, felforrósodik, és előbb-utóbb meggyullad; az égősorok vezetéke ne kerüljön asztal vagy szék lába alá, ne pakoljunk rá tárgyakat, mert megtörik a vezeték, és tűzveszélyessé válik - írták. Közölték azt is, hogy a csillagszórók 1000 és 1600 Celsius-fok közötti hőmérsékleten égnek, a forró szikrák messze elpattanhatnak, meggyújthatják a környezetüket.

Hangsúlyozták, hogy ne tegyünk csillagszórókat a karácsonyfára, és egyszerre mindig csak egy csillagszórót gyújtsunk meg, a legbiztonságosabb, ha kültéren tesszük ezt. A leégett, de még forró csillagszórót nem szabad egyből a kukába dobni, előtte tegyük egy pohár vízbe - tették hozzá.

Kiemelték, hogy a megelőzés egyik legjobb eszköze a füstérzékelő: egy ilyen eszköz a tűz keletkezésekor azonnal hangosan sípol, így van időnk a lángokat eloltani, vagy menekülni és hívni a tűzoltókat. Ha mégis tűz keletkezik otthon, a legfontosabb, hogy meneküljünk ki az épületből és segítsünk másnak is kijutni, majd értesítsük a tűzoltókat.

Minél hamarabb tudomást szereznek a tűzről, annál gyorsabban be tudnak avatkozni, és több értéket meg tudnak menteni. Ha van otthon egy néhány ezer forintból megvásárolható porral oltó tűzoltó készülék, azt használhatjuk, akár elektromos tüzek esetén is. Otthonra a legjobb választás egy hatkilós ABC porral oltó tűzoltó készülék, de ha gyerekek vagy idősek is laknak az ingatlanban, érdemes egy könnyebb, kétkilós ABC porral oltó tűzoltó készüléket is venni - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com