OKF: hazatértek a tűzoltók Észak-Macedóniából

Visszatért Magyarországra az Észak-Macedón erdőtüzek oltásában közreműködő tűzoltócsapat vasárnap este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel hétfőn.Emlékeztettek: a 46 tagú egység augusztus elsején 13 járművel indult útnak, miután a balkáni ország a kiterjedt erdőtüzek megfékezéséhez az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusán keresztül a tagországok segítségét kérte. A magyar kormány által felajánlott és az OKF állományából összeállított egység a tűzoltók mellett logisztikusokból, drónpilótákból és az Országos Mentőszolgálat három egészségügyi szakemberéből állt.
    

Hozzátették: a magyar csapat a küldetés első napjaiban a Makedonszki brodi járásában lévő Breznica település környékén pusztító lángok megfékezésében nyújtott segítséget, majd a Jasen rezervátumban támogatták a felderítést és az oltást. Az OKF közölte: a 46 tagú csapat vasárnap este érkezett vissza Budapestre. Erdélyi Krisztián tűzoltó vezérőrnagy, az OKF műveleti-főigazgatóhelyettese megköszönte a magyar csapat kiemelkedő és eredményes helytállását, külön kiemelve a drónok alkalmazását, amelyek nagyban segítették az oltáson dolgozó tűzoltók munkáját. A csapat visszatérése előtt, szombat délután Brod település polgármestere és a település tűzoltóparancsnoka is megköszönte a magyar egység tíz napos munkáját - írták.
    

Az OKF felhívta a figyelmet arra, nem ez az első alkalom, hogy Magyarország segítő kezet nyújt Észak-Macedóniának: 2016 augusztusában vihar- és árvízkárokat követő helyreállításra és a kitelepített emberek elhelyezésére alkalmas eszközöket, felszereléseket küldött a magyar katasztrófavédelem.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com