OKF: már minden településen van áram

Az ország valamennyi településén helyreállt az áramszolgáltatás péntek délutánra - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.katasztrófavédelmi igazgatóságHajdu Márton emlékeztetett arra, hogy a lehullott hó és az ónos eső az ország több térségében okozott fennakadást az áramellátásban. A leszakadt ágak vezetékeket rongáltak meg, emiatt 125 település több mint 40 ezer fogyasztójánál átmenetileg nem volt szolgáltatás.

Az érintett cégek a katasztrófavédelem közreműködésével haladéktalanul hozzáláttak a hibák kijavításához, a szolgáltatás helyreállításához, így péntek délre ismét mindenhol volt áram, csak eseti kimaradások fordultak elő.
Arról is szólt, hogy az OKF folyamatos kapcsolatot tartott az érintett áramszolgáltatókkal, valamint a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-vel.

A szervezetek munkatársai közösen derítették fel a hibákat, bejárták a nyomvonalakat, kiszakaszolták a sérült vezetékrészeket, helyreállították a rendszert. A legtöbb helyen csütörtök reggel óta szünetelt az áramszolgáltatás: Bács-Kiskun megye 43, Baranya 47, Csongrád megye 2, Somogy 23, Tolna megye 10 településén 40 481 fogyasztási helyen nem volt áram.

Baranya megyében az E.ON Hungária Zrt. áramszolgáltató szolgáltatási területén kilenc fővonali szakasz hibásodott meg. A cég megduplázta műszaki egységeinek létszámát, hogy a hibákat kijavítsák. Csütörtök este még kilenc településen nem volt szolgáltatás, péntek délelőtt helyreállt a rend Sósvertikén és Drávasztárán, Drávaiványiban azonban még zajlott a munka, így ott aggregátorral biztosítják az áramellátást. Komlón továbbra is átmeneti, rövid idejű áramkimaradásra kell számítaniuk a lakosoknak.

Bács-Kiskun megyében csütörtökre virradóra Kiskunfélegyháza, Izsák, Hajós, Orgovány, Soltvadkert, Kunfehértó térségében több helyen fa dőlt a hálózatra. Emiatt vezetékek szakadtak le, oszlopok törtek el, ami üzemzavart okozott az érintett településeken. A folyamatos munkálatoknak köszönhetően péntek délre az utolsó településen, Balotaszálláson is sikerült újraindítani a szolgáltatást.

A havazás Somogy megyében is átmeneti szolgáltatáskiesést okozott, csütörtökön 23 településen vagy településrészen, körülbelül ötezer fogyasztási helyen nem volt áram rövidebb-hosszabb ideig. A szolgáltató a megyei katasztrófavédelem támogatásával este fél 9-re mindenhol megszüntette a problémát, a megyében azóta zavartalan az ellátás - közölte a szóvivő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com