OKF: tüzet okozhatnak a kegyeleti gyertyák és a töklámpások

A kegyeleti gyertyák és a töklámpások gyakran tüzet okoznak - figyelmeztetett mindenszentek és halottak napja, valamint halloween közeledtével kedden az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese, a tűzesetek megelőzésének fontosságát hangsúlyozva.Dóka Imre az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: tavaly tíz temetőben történt ilyen tűzeset országszerte ebben az időszakban. Emellett minden évben előfordul, hogy egy mindenszentek vagy halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt teljesen kiég egy lakás.
    

A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és az asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek - írta. Hozzátette: a temetőtüzek megelőzhetők azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban elhelyezett gyertyát gyújtunk meg, a mécsest a sírtól való távozás előtt eloltjuk, a forró mécsestartókat pedig nem dobjuk a temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe.
    

A halloween alkalmából készített töklámpásokat, valamint a kegyeleti gyertyákat olyan biztonságos helyre kell rakni, ahol nem gyulladhat meg a közelükben semmi, és ajánlott a kerti töklámpást gyertya és mécses helyett LED-izzóval kivilágítani - jelezte a szóvivőhelyettes. November 1., mindenszentek ünnepe, a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja, november 2. fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává. A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik a halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com