Okiratgyárra csaptak le a hatóságok, 113 ember ellen emeltek vádat

Hamis okiratokat, köztük főiskolai és egyetemi okleveleket, jogosítványokat, érettségi és nyelvvizsga-bizonyítványokat gyártó banda tagjai és az okiratok megrendelői, összesen 113 ember ellen emelt vádat a Paksi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Tolna Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.A bűncselekmény értelmi szerzője, egy 58 éves, Budapesten élő férfi 2015-ben ismerkedett meg az 55 éves pusztahencsei vádlottal, akinek elmondta, hozzáfér különböző bizonyítványokhoz, amelyekből hamis közokiratokat tud készíteni. A két férfi elhatározta, hogy hamis iratokkal fog kereskedni; a Tolna megyei vádlott és ismerősei szerzik a megrendelőket, az okiratokat pedig a fővárosban élő férfi gyártja le számítógéppel, nyomtatóval és fénymásolóval. A hamis dokumentumokért minimum 10 ezer, de általában 100-150 ezer forintot kértek - tartalmazza a közlemény.
    

További három vádlott - egy 37 éves györkönyi, egy 64 éves kunmadarasi és egy 40 éves hódmezővásárhelyi férfi - megrendelőket szerzett a hamisítóknak, a többi vádlott a közvetítésben vett részt, vagy ők maguk voltak a megrendelők. Az ügyészség 113 ember, köztük a hamis okiratok megrendelői ellen emelt vádat 145 rendbeli közokirat-hamisítás miatt. Az értelmi szerzőre, társára és a fő toborzóra börtönbüntetés kiszabását kérte, 17 millió forintnyi vagyonelkobzás mellett. A többiek esetében felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és közérdekű munka kiszabását indítványozták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com