Okmányirodai korrupció miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

Okmányirodai korrupció miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség - közölte a főügyész az MTI-vel csütörtökön.Ibolya Tibor közleményében tudatta: egy gépjárműkereskedők megbízott okmányügyintézőjeként tevékenykedő férfi megvesztegetett két okmányirodai alkalmazottat 2016. november és 2017. április között. A férfi a hivatalos személynek minősülő ügyintézőktől gyorsított, soron kívüli eljárást kért rendszerint gépkocsik forgalomba helyezése és kivonása miatt, amiért cserébe jogtalan anyagi előnyt ígért. Egyiküknek több tízezer forintot ténylegesen át is adott. Volt olyan eset, amikor a vesztegetési pénzt az ügyintéző otthoni postaládájában helyezte el - írta a főügyész.
    

A vád szerint a férfi 47 járművel kapcsolatban kért gyorsított okmányirodai ügyintézést. A vádirat szerint a két ügyintéző mások javára is visszaélt hivatali helyzetével, kérésükre a közlekedési nyilvántartásból adatokat kértek le és tettek megismerhetővé, hogy mentesítsék az érintetteket a hivatalos ügyintézés adminisztratív terhei alól.
    

A Fővárosi Főügyészség hivatali vesztegetés, annak elfogadása, befolyással üzérkedés, valamint hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com