Öko-újdonságok a Szegedi Ifjúsági Napokon

Öko-újdonságokkal - jégpohárral, jégpohárlal és szalma szívószállal - is találkozhatnak a fesztiválvendégek a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) augusztusban az Újszegedi Partfürdőn - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.pohárA SZIN 2008-óta igyekszik népszerűsíteni az ökotudatos fesztiválozást, ennek elismeréseként már 2009-ben - legelső és azóta is egyedüli magyarként - kapta meg a környezettudatos fesztiválokat díjazó nemzetközi Greener Festival Awardsot olyan fesztiválok mellett, mint a Glastonbury vagy a T-in-the-Park. Idén több újdonsággal is jelentkezik a környezetbarát fesztivál, hogy minél több emberhez eljuttassa az ökogondolkodás fontosságát.

"A fesztiválokon biztonsági okok miatt nem lehet semmi balesetveszélyes eszköz (fém, porcelán, üveg), ezért rengeteg az egyszer használatos műanyag, ami óriási nyersanyag és energia pazarlás" - közölte Szegedi Ifjúsági Napok, a SZIN öko-szakértője.

Ezekre keresnek olyan környezetbarát megoldásokat, mint a RE:pohár és a komposzt étkészlet, amelyek bevezetésével 2010-ben is több mint 20 százalékkal csökkentették a nyárzáró fesztiválon keletkező szemét mennyiségét.

Idén - mások mellett - egy olyan csapattal, a Világbéke Műhellyel dolgoznak együtt a SZIN-en, akik három újdonsággal is készülnek a fesztiválra, olyanokkal, melyek használatával tovább csökken a fesztiválokon keletkező szemét mennyisége.

Az ehető kanalat, a jég felespoharat, illetve a szalma szívószálat próbálhatják majd ki a fesztiválozók. Az a cél, hogy a fesztivál ideje alatt egyetlen gramm szemetet se termeljenek. Komposztálják a tányért, villát, kést, poharat, többször használják a söröskorsókat, sőt még az illemhely is öko lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com