Okosparkot adtak át Kaposváron

Átadták a környezettudatossági és energiahatékonysági szempontok szerint, 1,4 milliárd forintból épült okosparkot kedden Kaposváron.Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester az eseményen azt mondta: Kaposvár megérkezett a 21. századba, a város a fénykorát éli, lakosai a somogyi megyeszékhely néhai polgármesteréről elnevezett, a Modern városok program forrásait magába foglaló Németh István-program fejlesztéseinek is köszönhetően olyan várost építenek, amely európai mércével is megállja a helyét.

    
Kiemelte, Kaposváron az elmúlt hónapokban új sportcsarnokot, uszodát, autóbusz-telephelyet adtak át, elkészült a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út egy szakasza, hamarosan a végéhez ér a Csiky Gergely Színház felújítása, készül a közlekedési központ, épül az új szennyvízkezelő.

A polgármester az okosparkról elmondta, hogy azt a Kaposi Mór Oktató Kórház üresen álló déli tömbjének rehabilitációja keretében alakították ki, ellenállva a piaci nyomásnak, amely a környék járműforgalmát, zsúfoltságát fokozó áruház kialakításában volt érdekelt.
    

"Helyette feltártuk az egész tömböt, hogy a közösséget szolgáló zöld parkot hozzunk létre, mert célunk, hogy Kaposvár 2030-ra az ország legegészségesebb városa legyen" - közölte. Szita Károly a város jövőbeni célkitűzéseiről szólva elvárásként fogalmazta meg a teljes foglalkoztatást, a bérek növelését, a közszolgáltatások árainak országos viszonylatban alacsony szinten tartását, valamint azt is, hogy minden fejlesztés a fenntarthatóság, energiahatékonyság jegyében valósuljon meg.
    

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt hangsúlyozta, hogy a kormány mindenkiben partnert lát és partnert keres, ennek azonban az a feltétele, hogy benne is partnert és ne ellenséget lássanak. Kaposvárt méltatva szólt arról, a somogyi megyeszékhely jó példa arra, miként lehet jól élni a Modern városok programban rejlő lehetőségekkel, hogyan lehet sikeres a kormány és egy önkormányzat együttműködése.
    

Kaposvár első okosparkjának különlegessége, hogy területén a játszótéren, kondiparkon, kereskedelmi és szolgáltatóegységeken, tavon és szökőkutakon kívül napelemfák is vannak, amelyek a közvilágítást, a vezeték nélküli internetet és a mobiltöltők energiaszükségletét biztosítják. A park alkalmas a helyi élővilág bemutatására, berendezései között versfal, valamint több olyan eszköz is van, amelyet okos készülékekkel aktiválva számos pluszélményhez juthat a látogató.
    

A város a Kaposi Mór Oktató Kórház 2,8 hektáros egykori déli tömbjét kulturális, vállalkozási és szabadidős célra hasznosítja. Az okospark kialakítását is magába foglaló, 5,2 milliárdos forintos beruházás részeként lebontották a mintegy 170 évvel ezelőtt emelt épületek többségét, a megmaradókban bábszínházat, vállalkozások működésére és képzésre szolgáló informatikai képzőközpontot és civilházat alakítanak ki. A projekt lehetőséget ad a Fő utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca összekötésére, 199 parkolóhely építésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com