Október 23. - Harrach: 1956 eszméire van szükség Rákosi örököseivel szemben

Harrach Péter szerint csak 1956 tiszta forradalmának szellemiségéhez méltón szállhatunk szembe azokkal, akik Rákosi örököseiként viselkednek.

Harrach_Peter_zoom_300_6780A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdán Kecskeméten, az október 23-i megemlékezésen több száz ünneplő előtt mondott beszédében kijelentette: amikor 1956-ra emlékezünk, egy tiszta forradalom előtt hajtunk fejet.

Mindeközben azonban vannak "piszkos dolgok" Magyarországon: "Rákosi örököseiként" viselkedő emberek minden eszközt bevetve rágalmaznak, hazudnak és "videókat készítenek". Velük kizárólag az ötvenhatosok szellemiségéhez méltón szállhatunk szembe annak érdekében, hogy élhető világot és tiszta Magyarországot teremtsünk - hangoztatta Harrach Péter.

A frakcióvezető azt mondta, a kecskeméti ünnepségen is vannak, akik részesei voltak az 1956-os eseményeknek. Ők személyesen is megélték azt a fellélegzést és szabadságérzést, amely a Rákosi által teremtett, minden becsületes polgárnak súlyos hátrányt és veszteségeket okozott nyomasztó világ után – ha rövid időre is – 56 októberében úrrá lett a magyar embereken.

Hangsúlyozta: a forradalom és szabadságharc résztvevői valamennyien egyszerű, szabadságra vágyó és hazaszerető fiatalok, valamint tisztességes politikusok voltak. Nem csupán a bátorság, de egy normális élet iránti vágy is vezérelte őket, amikor vállalták a harcot.

Harrach Péter utalt arra: ahogy nekik, úgy a ma emberének is nélkülözhetetlen az egyén belső szabadsága, amely mindannyiunk számára megteremti a döntéshozatal szabadságát, és amelyet csak függőségeink tudnak korlátozni. Ez azonban csak egy szabad külső környezetbe és közösségbe ágyazva életképes – tette hozzá. Felidézte: 57 évvel ezelőtt Európa magára hagyta Magyarországot. Ma pedig újra hasonló jelenséggel találkozunk nemzeti vagyonunk visszaszerzésére és önállóságunk megőrzésére törekedve – vélekedett.

Elődeink erényeire, bátorságra, a szabadság szeretetére és őszinte szókimondásra van szükségünk, amikor kiállunk döntéseink mellett – mondta Harrach Péter, emlékeztetve arra, hogy az egységes Európa érdekében hazánk feláldozta szuverenitása egy részét, de ami megmaradt, azt megvédi.

Úgy fogalmazott: "a dekadens világ képviselői Európát is megfertőzték", nekünk azonban a kontinens hagyományos értékrendjéért kell küzdenünk, amelynek egyik letéteményesei vagyunk.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com