Október 23. - Véget ért a Jobbik demonstrációja a Vértanúk terén, átmennek a Deák térre

Véget ért a Jobbik október 23-i demonstrációja Kormánykárosultak nagygyűlése címmel szerda délután a budapesti Vértanúk terén, az eseményen civil szervezetek képviselői szólaltak fel a devizahitel-károsultak és a termőföld védelme mellett. Az időközben több ezer fősre duzzadt tömeg ezt követően elindult a Deák térre, a párt nagygyűlésére.

jobbikStummer János, a Magyar Tavasz Mozgalom vezetője a Vértanúk terén elmondott beszédében a kormány és a baloldali ellenzék megemlékezéseire utalva azt üzente a "Műegyetem előtt és a Hősök terén parádézóknak": nem félnek a "nagyhatalmú gőgös uraktól", mert a Jobbik tüntetésén részt vevőkben megvan a hit, az erő és az akarat arra, hogy "visszavegyék az ország szabadságát".

Léhmann György, devizahiteleseket képviselő ügyvéd felszólalásában kiemelte: számításai szerint a bankok "gyalázatos magatartása" miatt többen haltak meg, többen sérültek meg és többen vándoroltak ki az országból, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc miatt. Közölte: a bankok erkölcsileg megbuktak és büntetést érdemelnek a tisztességtelen gyakorlatuk miatt.

Tatár József, az Otthonvédelmi Tanács szóvivője az MSZP-re, illetve a Fideszre utalva arról beszélt, hogy a jelenlegi rendszer egyik pártja 2006-ban a forradalom ötvenedik évfordulóján belelövetett a tömegbe, egy másik pedig "szó nélkül tűrte ezt", s az elmúlt hét évben sem történt felelősségre vonás és elszámoltatás. Úgy fogalmazott: "ezek a pártok most vonulgatnak Budapest különböző pontjain, és úgy tesznek, mintha a 2006. október 23-i események meg sem történtek volna."

Hossó Andrea, az Anyaföldvédelmi Kerekasztal ügyvivője beszédében élesen bírálta a kormánytöbbség által elfogadott földforgalmi törvényt, amely megfogalmazása szerint "második Trianonként" lehetővé teszi, hogy Magyarország elveszítse saját földterületét a külföldiekkel szemben.

Az árpádsávos, székely és jobbikos zászlókkal megjelent résztvevők - akik között az Új Magyar Gárda tagjait is látni lehetett - a beszédek alatt a kormány, a kormánypártok vagy a baloldali ellenzék említésekor minden alkalommal hangos pfujolással reagáltak.

A beszédeket követően a tömeg két traktor felvezetésével elindult a Deák térre, ahol a Jobbik nagygyűlését rendezik meg, felszólal többek között Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com