Októberben szavazhat az Országgyűlés a Sargentini-jelentés elutasításáról

Legkorábban október második hetében kerülhet az Országgyűlés plenáris ülése elé a Sargentini-jelentést elutasító kormánypárti határozati javaslat. Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszönte meg a nemzeti szuverenitás mellett kiálló EP-képviselők támogatását - írta szerdai számában a Magyar Idők.A Magyarországot elítélő Sargentini-jelentésre, valamint a határőrizet nemzeti ellenőrzésének elvonását javasló európai bizottsági tervezetre reagáló határozati javaslat részletes vitára való előterjesztéséről kedden szavazott az Országgyűlés igazságügyi bizottsága, a részletes vita a következő bizottsági ülésen lesz.

    
A lap megjegyzi, hogy a határozati javaslatot a kormánypárti képviselőkön kívül Dúró Dóra is támogatásáról biztosította. A Mi Hazánk Mozgalom független parlamenti képviselője az egyetlen ellenzéki politikus, aki elutasítja a Sargentini-jelentést. A Magyar Idők a Yahoo Newsra hivatkozva közölte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyre szóló levélben köszönte meg a támogatást annak a 197 EP-képviselőnek, akik a Sargentini-jelentés ellen szavaztak Brüsszelben, illetve a plenáris vitában melléálltak.


A magyar kormányfő levelében nagyra értékelte a képviselőknek a nemzeti szuverenitás melletti kiállásukat és szolidaritásukat. Orbán Viktor emlékeztetett rá, hogy a jelentés gyanúsítgatásokra és ténybeli hibákra épül, és egyben nyomatékosította, hogy a migránspárti erők szégyenteljes támadása ellenére Magyarország nem enged a zsarolásnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com