Októbertől ismét tart rendezvényeket a Hungexpo

Szigorú biztonsági szabályok mellett októberben megrendezi a Construma, az Otthon Desing, az Automotive Hungary, és az Ipar Napjai kiállításokat a Hungexpo - jelentette be a létesítmény hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Ganczer Gábor vezérigazgató.A Hungexpo vezetője a bejelentéshez kapcsolódva közölte, hogy az 55 milliárd forintos felújítási program a terveknek megfelelően halad. A B pavilon kívül-belül elkészült, 2 hét múlva átadják az A pavilont, majd október és november végén egy-egy új kiállítási épületet, 2021 augusztusában pedig elkészül a konferenciaközpont is.

    
Mint fogalmazott, 2021-es rendezvényeiket óvatos derűlátással, de annak tudatában szervezik, hogy az utazási korlátozásoktól függ az események sikere. Ganczer Gábor hozzátette, a válság folytatódása 50-60 százalékos elbocsátási arányra kényszerítheti a rendezvényszervezőket, miközben Budapest kiemelkedően sok esemény helyszíne lesz jövőre.
    

A vezérigazgató szerint egy-egy szakkiállítás befektetés a jövőbe, hiszen ilyen események is kellenek a gazdaság újraindításához.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Hungexponak ezért - mint mondta - be kell bizonyítania, hogy biztonságos vásárokat tud tartani, alkalmazkodva a nehezebb körülményekhez is. A Hungexpo kereskedelmi igazgatója közölte, hogy a rendezvényekre szigorú biztonsági szabályokat dolgoztak ki, biztosítják a távolságtartás lehetőségét, szabályozzák a tömegek mozgását.


A fertőtlenítő kapuk és a többi új eszköz százmillió forintnál is nagyobb összegbe került - mondta Szilvási Krisztina, aki úgy véli, hogy a kiállításokon a részvétel semmivel nem veszélyesebb, mint más eseményeken, vagy a közösségi közlekedésben. Hozzátette, hogy rendeznek virtuális kiállításokat, közvetítéseket is, hiszen ma már valós eseményeket is lehet követni az interneten. A visszajelzések alapján ugyanakkor azt látja, hogy a résztvevők igénylik a hagyományos renezvényeket.      


 Az októberi rendezvények bejelentésén szakmai érdekképviseletek vezetői is részt vettek. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, Koji László jelezte: hogy az építőipar várja a Construmát, hogy bemutathassa új termékeit, és azt, hogy nem vesztette el az erejét. AZ ágazatban tömeges megbetegedés nincs, a helyzetet megfontoltan kezelik a vállalkozások, de a visszaesés elkerülhetetlen - tette hozzá.     


A szervezet vezetője kifejtette, hogy beruházási ciklus ért véget tavaly, ezért az év visszaeséssel kezdődött, amit a járvány tovább súlyosbított. A nyári adatok kissé kedvezőbbek a tavasziaknál, de ez csupán a szokásos szezonális felfutás. Az építőipar éves teljesítménye 4 ezer milliárd forint lehet idén, noha kedvező körülmények mellett 5 ezer milliárd forint is lehetne - mondta Koji László.     


A Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára az autóiparban is legalább 20 százalékos visszaesésre számít éves szinten. Kilián Csaba szerint hosszabb távon bizonytalan az autóipar jövője, hiszen a nyugati világban csökkennek a megrendelések, bővülés csak Kínában látszik. A magyar megrendelésállomány adatai a következő hónapokra kedvezőek, ám a munkaerőhiány továbbra is jelentős, a szigorítások miatt külföldről is nehéz szakembereket hozni. A munkaerőpiaci kihívások ugyanakkor felgyorsítják a digitalizációt, automatizálást, a robottechnológia terjedését, ami javítja a magyar vállalkozások versenyképességét - tette hozzá.     


A 39. Construma és a 9. Otthon Desing kiállítást október 7. és 11. között, a 8. Automotive Hungary és az Ipar Napjai kiállítást október 19. és 22. között rendezi meg a Hungexpo.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

http://ujhazak.com