OLAF-ajánlásra indult büntetőügyben tartott előkészítő ülést a bíróság

Az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) ajánlására indult, többszázmilliós költségvetési csalás ügyében tartott előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszék - tájékoztatott a bíróság sajtóosztálya közleményben szerdán.Az ügyészség szerint az ügy másodrendű vádlottja családjához köthető két, alumínium öntvények gépi megmunkálásával foglalkozó cég a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében - gépbeszerzésekhez - vissza nem térítendő támogatásokra pályázott. Öt alkalommal a szokásos piaci árat meghaladó összegért szerzett be gépeket oly módon, hogy a vissza nem térítendő támogatás igénybevételéhez az elsőrendű vádlott által vezetett cégtől megemelt vételárat tartalmazó árajánlatot kért és kapott.

    
Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vádat. A másodrendű vádlott cselekményével okozott több mint 272 millió forintos kárból - végrehajtás útján - mintegy 70 millió forint megtérült. A büntetőügyben kedden megtartott előkészítő ülésen a vádlottak tagadták bűnösségüket, tárgyaláshoz való jogukról nem mondtak le, ezért a törvényszék áprilisban tárgyaláson bizonyítással folytatja a büntetőpert.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com