Olimpikonok fogadása a Syma Csarnokban, Borkai: büszkék lehetünk

Több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a riói olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat szerda délelőtt a Syma Csarnokban.

A járat bő fél órát késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító buszok fél 10 előtt néhány perccel gördültek be a Syma Csarnok elé. A fogadásra nemcsak a szurkolók, hanem az árusok is készültek: az egyik slágertermék az egyik oldalán piros-fehér-zöld, a másikon Hosszú Katinkát aranyérmeivel ábrázoló sál volt.

0

A szurkolók körében a már kedden hazatért, Brazíliában három aranyérmet nyert Kozák Danuta volt a legnépszerűbb, minden fiatal rajongó vele akart fotót készíteni, tőle akart aláírást kérni.

Az olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után nem sokkal kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.

Az olimpiai himnusz után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat.

Az elnök köszönetet mondott a versenyzők felkészítéséért a szövetségeknek, a kluboknak, ezen kívül a szülőknek és a családtagoknak, valamint a magyar kormánynak, amiért az elmúlt három évben komoly támogatást adott a sportnak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Végül arra kérte a sportolókat, hogy élvezzék a szurkolók szeretetét, mert megérdemlik.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, s a jó nemzetből jó család válik. "Jó döntés volt, amikor a kormány 2010-ben úgy határozott, hogy stratégiai ágazatként kezeli a sportot" - húzta alá a miniszter.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek. Hangsúlyozta, hogy Rióban Magyarország a 207 ország közül a 12. helyen zárt, s immár 501 ötkarikás éremmel büszkélkedhet. Hozzátette: magyar világcsúcs és több magyar címvédés is született Rióban.

Ezt követően a színpadra szólították a riói olimpia magyar érmeseit, elsőként a 800 méteres gyorsúszásban harmadik helyen végzett Kapás Boglárkát. Ezután jöttek sorban a bronz-, majd az ezüst- és végül az aranyérmesek, miközben egy nagy kivetítőn felidézték a riói sikerek pillanatait. A dobogósok közül egyedül a súlylökő Márton Anita hiányzott, aki csütörtökön Lausanne-ban Gyémánt Liga-versenyen vesz részt.

Ugyancsak nem lehetett jelen az ünnepségen a Rióban ugyan érem nélkül maradt, ám négy éve, Londonban aranyérmet nyert és nemrég a NOB sportolói bizottságába választott Gyurta Dániel sem, akit lázas betegsége tartott távol.

Akárcsak Rióban, most is a 200 pillangón harmadikként célba ért Kenderesi Tamás volt az egyik legnépszerűbb magyar sportoló a rajongók körében: "Jó látni, hogy ennyien szeretnek bennünket" - jelentette ki, majd hozzátette: egyelőre messziről elkerüli az uszodát, s egy darabig nem akar a versenyzésre gondolni.

Cseh László azt hangsúlyozta, hogy a számára nem jól sikerült 200 pillangó után sok pozitív üzenetet kapott, így sikerült talpra állnia a 100 pillangóra. "Szeretnék most pihenni, majd januártól megmutatni, hogy maradt még bennem erő a jövő évi budapesti világbajnokságra" - fogalmazott az immár négyszeres olimpiai ezüstérmes.

A címét Rióban megvédő Szilágyi Áron elárulta, mostani győzelme fizikailag annyira kifárasztotta, hogy a verseny másnapján már a járás is nehezére esett. Hozzáfűzte: egyelőre nem gondol Tokióra, s új ingerekre van szüksége a versenyzés folytatásához.

Az immár ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta elismerte, mivel három számban indult, így nem örülhetett túlságosan az első aranynak, viszont a harmadiknak annál jobban. Vírusos betegségéről annyit mondott. "Rosszkor jött, de még éppen időben ahhoz, hogy össze tudjam szedni magamat."

Páros- és négyesbeli társa, Szabó Gabriella azt emelte ki, hogy a páros után legalább öt percig kellett bizonygatnia Danutának, hogy ők nyertek.

"Fejben kellett felkészülnünk arra, hogy az utolsó métereken dől el az aranyérem. Szerencsére ez jól sikerült" - adott magyarázatot arra, hogy tudták megelőzni a nagy rivális német kettőst. Saját bevallásuk szerint Szabó alázatosságot, míg Kozák önbizalmat tanult társától.

Utolsóként a Rióban legeredményesebb magyar, Hosszú Katinka lépett fel a színpadra, érmeivel a kezében. A 200 háton nyert ezüstje kapcsán megjegyezte, a végén úgy nyúlt be, hogy a könyöke még másnap is fájt.

"Örülök az ezüstnek, mert aznap nem volt bennem több" - mondta, majd elárulta, hogy miután a hátúszásra csak London után kezdett készülni, nem gondolta volna, hogy abban az úszásnemben is összejön neki egy arany Brazíliában.

Végül arról beszélt, azért sikerült 400 vegyesen világcsúcsot úsznia, mert most nem az utolsó napon volt ez a versenyszám, ahogy a világbajnokságokon szokott.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója a riói szereplést illetően kiemelte: 11 303 sportoló vett részt az olimpián, s közülük az eredményességet tekintve két magyar került be az első tízbe, Hosszú Katinka és Kozák Danuta.

Az ünnepség végén Borkai Zsolt virágcsokorral köszöntötte a magyar érmeseket, majd a Himnusz felcsendülése után piros-fehér-zöld konfettieső zúdult a színpadra.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com