Ombudsman: a szülőnek joga van jelen lenni a kiskorú tanú kihallgatásán

Az ombudsman hivatala az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írta: egy 14 éves fiú édesanyja fordult az alapjogi biztoshoz, beadványában azt kifogásolta, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság rendőrei a fiát az ő tudta és értesítése nélkül állították elő, első kihallgatásán sem védő, sem ő nem lehetett jelen.

A nő azt állította, hogy fiát a rendőrök megverték és ezzel arra kényszerítették, hogy ismerjen be egy bűncselekményt. Az ombudsman vizsgálatot indított, emellett a beadvány bántalmazásra vonatkozó részét megküldte a Központi Nyomozó Főügyészségnek. A rendőrség szerint a gyermeket szóban idézték be, majd bekísérték a rendőrségre.



A büntetőeljárási törvény azonban kimondja, hogy a 14 évnél idősebb kiskorút közvetlenül kell beidézni, az idézésről pedig a szülőt tájékoztatni kell. Az anya nem tudott az idézésről, ezt cáfoló dokumentumot a rendőrség sem mutatott be. Az ombudsman megállapította, hogy a szülő értesítésének elmulasztásával végrehajtott idézés nem egyeztethető össze a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvével, valamint sérti az érintett gyermek tisztességes eljáráshoz való jogát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy gyermek kihallgatásakor a szülő értesítését és jelenlétének biztosítását még az eljárás halaszthatatlansága miatt sem lehet mellőzni.

Székely László szerint nem zárható ki, hogy a rendőrség az eredményesebb információszerzés céljából tanúkihallgatás formájában valójában gyanúsítotti kihallgatást végzett. Az alapvető jogok biztosa az illetékes rendőrségi és ügyészségi vezetők intézkedését kérte ahhoz, hogy ne ismétlődhessenek meg hasonló esetek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com