Ombudsman: az OKF főigazgatója két utasításával túllépte hatáskörét

Az ombudsman szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője túllépte hatáskörét, amikor két normatív utasításban általános jelleggel korlátozta a hivatásos tűzoltók egyesületi szerepvállalását, ezért az utasítások hatályon kívül helyezését kérte - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.

20130320-bakondi-gyorgy-az-orszagos-katasztrofavedelmi3

Szabó Máté hivatalának közleménye szerint egy civil szervezet formai és tartalmi szempontból is aggályosnak tartotta Bakondi Györgynek, az OKF főigazgatójának még 2012 elején kiadott normatív utasítását. A panaszos szerint a szabályozás nem felel meg a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény rendelkezésének, mert a főigazgató aránytalanul korlátozta a hivatásos tűzoltók egyesülési jogát, amikor megszabta, hogy a tűzoltók mely önkéntes szervezetekben nem vállalhatnak tisztségviselőként szerepet.

A panasz alapján indított vizsgálatában az alapjogi biztos megkereste a főigazgatót, aki azonban nem tartotta aggályosnak az utasítást. Álláspontja szerint azért volt rá szükség, hogy megelőzzenek egyes összeférhetetlenségeket.

Mint a közleményben olvasható, az ombudsmani vizsgálat idején új utasítás lépett hatályba. Ez a korábbi, szigorúbb korlátozás helyett azt írja elő, hogy ha a hivatásos állomány tagjával szemben a szakmai irányítási és felügyeleti jogkörből adódó összeférhetetlenség áll fenn, akkor az illető nem tölthet be vezető tisztséget önkéntes tűzoltó egyesületben, a tagsági jogviszonyt pedig köteles szolgálati elöljárójának írásban bejelenteni.

Az alapjogi biztos álláspontja szerint a főigazgató mindkét utasításában túllépte felhatalmazása kereteit, amikor a hivatásosok jogállásáról szóló törvény szövegén túlmenő további feltételeket írt elő. A törvény felhatalmaz ugyan a hivatásos állományú tagok egyesülési jogának korlátozására, de nem ilyen általános jelleggel. Kizárólag arra ad lehetőséget, hogy az érintett hivatásos tűzoltó felettese az egyes konkrét esetekben megelőzhesse az összeférhetetlenséget - írták.

Szabó Máté jelentésében hangsúlyozta, hogy csakis a törvényalkotó jogosult a hivatásosok egyesülési jogát általános jelleggel korlátozó jogi szabályozás megalkotására. Az érintett normatív utasításokban nem teljesültek a jogalkotás alkotmányos követelményei, mert nem alkalmazható a törvényben rögzítetteken túlmenő, általános jellegű jogkorlátozás.

Az alapjogi biztos ezért azt kérte az OKF főigazgatójától, hogy hatvan napon belül módosítsa vagy helyezze hatályon kívül a normatív utasítás aggályos rendelkezéseit.

Az ombudsmani jelentés teljes szövege a http://www.ajbh.hu/documents/10180/111959/201207473.pdf oldalon olvasható.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

http://ujhazak.com