Ombudsman: erős szervezet jött létre a fogyatékossággal élők jogvédelmében

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Fogyatékosságügyi Főigazgatóságával olyan, erős jogosítványokkal rendelkező szervezeti egység jött létre, amely - a vonatkozó ENSZ-egyezmény (CRPD) elvárásainak is megfelelő - független mechanizmust jelent a hazai, fogyatékossággal élő emberek jogvédelme érdekében - mondta az alapvető jogok biztosa szerdán Debrecenben.Kozma Ákos a főigazgatóság debreceni irodájának megnyitóján emlékeztetett arra, hogy januártól az ombudsmani hivatal az eddigi tevékenységén túl már közvetlenül is segíti, védi és ellenőrzi a fogyatékossággal élő emberek alapvető jogainak érvényesülését.
    

Az iroda megnyitásával Debrecenben kezdte meg tevékenységét a biztosi hivatala fogyatékosságügyi főigazgatósága, amely az ombudsmani hivatal területi irodájával költözött új, az eddiginél nagyobb, akadálymentes ingatlanba. Felidézte: Magyarország az elsők között csatlakozott a 2006-ban elfogadott CRPD-hoz, ennek kapcsán pedig az alapvető jogok biztosáról szóló törvény kifejezetten rögzítette, hogy az ombudsman a tevékenysége során - különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával - megkülönböztetett figyelmet fordít az egyezmény végrehajtásának segítésére, védelmére és ellenőrzésére.
    

Kozma Ákos azt mondta, a magyar ombudsmani intézmény fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a fogyatékossággal élő emberek ügyének előmozdítására. "Az alapvető jogok biztosaként hivatalba lépésem kezdetétől kiemelt feladatomnak tekintem a CRPD elvei tényleges megvalósulásának elősegítését, a fogyatékossággal élő emberek számára a törvény előtti egyenlőség, az egyenlő bánásmód követelményének és az önálló életvitelnek a hazai elősegítését" - hangoztatta.
    

Kozma Ákos szerint mérföldkőnek tekinthető, hogy az Országgyűlés 2022 végén elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében a CRPD végrehajtását segítő, védő és ellenőrző független mechanizmus az ombudsman hatáskörébe került. Ezáltal 2023. január 1-jétől az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elkülönült szervezeti egységeként létrejött Fogyatékosságügyi Főigazgatóság keretein belül immár közvetlenül is segítik, védik és ellenőrzik a fogyatékossággal élő emberek alapvető jogainak érvényesülését - tette hozzá.
    

"Folyamatosan monitorozzuk a fogyatékosságügy teljes hazai intézményrendszerének a működését, jogi szabályozottságát, véleményezzük a fogyatékosságügyi egyezmény végrehajtásáról szóló jelentéseket, javaslatokat. Új feladatkörünk az is, hogy ajánlásokat tehetünk a kormány tagjai számára a fogyatékossággal élő személyeket érintő kormányzati döntésekkel összefüggésben" - hangsúlyozta az ombudsman.
    

Hozzátette: az alapvető jogok biztosa eddig általános, alapjogi aspektusú problémafelvetéssel, a lehetséges megoldások körvonalazásával segítette elő a fogyatékossággal élőket megillető jogok, a jogegyenlőség és az esélyegyenlőség érvényesítését, ennek nyomán pedig az egyéni sérelmek orvoslását. A hivatal továbbra is foglalkozik a specifikusan fogyatékosságügyi panaszokkal, vizsgálatokkal, az oktatás és az egészségügy monitorozása során is számos olyan kérdéssel, problémával találkozik az alapvető jogok biztosa, amely a fogyatékossággal élőket, családjukat érintik - magyarázta Kozma Ákos.
    

Bejelentette, hogy Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testület alakul, e területen kiemelkedő elméleti tudással, illetve gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberek részvételével. A testületben kiemelt szerepet kapnak a civil társadalmat reprezentáló szervezetek delegáltjai - mondta Kozma Ákos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

http://ujhazak.com