Ombudsman: nem egyértelműek a kórház bejelentés nélküli elhagyása esetén alkalmazható intézkedések

Az alapvető jogok biztosa szerint nem egyértelmű, mi a teendő akkor, ha egy ellátásra szoruló, nem pszichiátriai beteg önkényesen elhagyja az intézményt, emiatt törvényben kell szabályozni a betegek jogkorlátozásának feltételeit a jogállami követelmények teljesüléséért.Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, Székely László a vizsgálatot egy panaszlevél miatt indította. Abban az állt, hogy a panaszos élettársát fejsérüléssel szállították be a Dél-pesti Centrumkórház Merényi Gusztáv telephelyének traumatológiai osztályára, ahonnan eltűnt, később pedig egy másik településen holtan találtak rá.

    
A panaszos a levélben sérelmezi, nem értesítették élettársa távozásáról, arról, hogy miért engedték el az élettársát ilyen súlyos sérüléssel, illetve a rendőrség miért nem vette fel vele a kapcsolatot az eltűnést követően.

Szerinte a kórház nem végezte el az élettársa akkori állapotának súlyosságát meghatározó szükséges vizsgálatokat, amelyek alapján megfelelő ellátásban részesíthették volna - tették hozzá.
    

Az ombudsman vizsgálatából kiderült, a beteg koponyaűri vérzése - életveszélyes sérülésként - kórházi megfigyelést igényelt, az illető azonban a kórházból bejelentés nélkül távozott. A kezelőorvos a távozás észlelése után értesítette a rendőrséget, és arra kérte, hogy szállítsák vissza a beteget a kórházba. A közlemény szerint a kezelőorvosnak erre nem volt jogi lehetősége, de a kérés összhangban volt az állam objektív életvédelmi kötelezettségével, ezért az ombudsman a felhatalmazás nélküli eljárás kapcsán nem állapított meg alapjogi visszásságot. A kapitányság járőrei kivonultak a kórházba, de az irányadó belső módszertani útmutató alapján nem rendelték el az eltűnt beteg körözését - tették hozzá.
    

Az ombudsman megállapította, az orvossal nem egyeztetett, önkényes intézményelhagyás és az azt követő, esetlegesen szükséges intézkedések köre vagy a távozást megakadályozni hivatott fizikai korlátozás több alapjogi kérdést vet fel, mert a hatályos jogszabályok nem rendezik megfelelően a - nem pszichiátriai osztályon történő - kórházi kezelés alól magukat önkényesen kivonó, de döntésképtelen állapotú emberek életének védelméért alkalmazható korlátozó intézkedések körét és azok alkalmazhatóságának részletszabályait.
    

Az eljárás során figyelni kell, hogy ne sérüljenek aránytalanul a betegek jogai, közöttük az önrendelkezés joga, de az állam is eleget tudjon tenni az objektív életvédelmi kötelezettségének. Továbbá, hogy az irányadó jogszabályi rendelkezések megfeleljenek a normavilágosság követelményének, ne legyen köztük tartalmi ellentmondás - emelte ki Székely László a jelentésében.
    

Az alapvető jogok biztosa felkérte az emberi erőforrások miniszterét a vizsgált szabályozási környezet felülvizsgálatára, és hogy rendeleti szinten határozzák meg az egészségügyi fekvőbeteg intézményekben a nem pszichiátriai osztályon kezelt betegek esetében alkalmazható korlátozó intézkedések szabályait. Javasolta annak mielőbbi kezdeményezését is, hogy törvényben szabályozzák azokat a körülményeket, amelyek alapján korlátozható lehet a döntésképtelen állapotban lévő betegek gyógyintézet-elhagyásához való joga. Továbbá, hogy jogszabályban rögzítsék a döntésképtelen állapot megállapításához szükséges egységes kritériumrendszert.
   

Az ombudsman a belügyminisztertől azt kérte, a hatályos joganyaggal összhangban pontosítsák a körözési törvény jelenlegi bizonytalan jelentésű, elavult szövegrészét. Felkérte továbbá, hogy tekintse át a rendőrség munkájának szakmai szabályait rögzítő módszertani útmutató kórházi eltűnésekre vonatkozó részének tartalmát, és teremtse meg annak teljes összhangját a hatályos jogszabályokkal.
    

Székely László a kórház főigazgatóját arra szólította fel, hogy intézkedjen a betegekről vezetett egészségügyi dokumentáció pontosságáról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com