Ombudsman: nem kérhető díj a szülőtől, aki beteg gyereke mellett marad a kórházban

Székely László alapjogi biztos szerint olykor súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen.Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatal szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a biztos felkérte az emberi erőforrások miniszterét, jogszabályban rögzítsék a felnőtt korú kísérők kórházi benntartózkodását biztosító részletes szabályokat, a gyermekeknek fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben a felnőtt kísérők méltó elhelyezési körülményeit szavatoló minimumfeltételeket és a térítési díj megfizetése alóli mentesítéskor az előnyben részesítés feltételeit. A biztos szerint indokolt a helyzetet folyamatosan javító finanszírozási háttér megteremtése és a kísérő szülők kórházi benntartózkodásának lehetővé tétele. Az ombudsman felkérte az érintett kórházak vezetőit a házirendek felülvizsgálatára, jogsértő gyakorlatuk beszüntetésére.

    
Az ombudsman 2010-ben már átfogó módon vizsgálta, milyen feltételekkel, milyen körülmények mellett tudják biztosítani a benntartózkodás lehetőségét a gyermekeket kórházi kezelésre elkísérő szülőknek, más hozzátartozóknak. A biztos a mostani utóvizsgálattal a nyolc évvel ezelőtti jelentésben kezdeményezettek teljesülését, az azóta bekövetkezett változásokat tekintette át, és több panaszbeadvány nyomán a jelenlegi helyzetet elemezte.
    

Mint írták, a vizsgálat szerint jogszabályi minimumstandard hiányában továbbra is az egészségügyi intézmények dönthetnek a kórházi tartózkodás körülményeiről, a kapcsolattartás joga az adott feltételektől függően gyakorolható. Ez azonban igen tág mozgásteret ad a kórházaknak ahhoz, hogy saját hatáskörben, a betegellátás zavartalanságának fontosságára hivatkozva különböző korlátozásokat alkalmazzanak.
    

Az ombudsman rámutatott: a 2010-ben megfogalmazott ajánlások nem teljesítése, a gyermekkel való folyamatos kapcsolattartás, a benntartózkodás lehetőségét a szülőknek biztosító egységes jogi követelményrendszer, az elhelyezés minimális követelményeit szavatoló finanszírozási megoldások hiányában sérül a jogbiztonság követelménye, valamint a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga.
    

A jelentés feltárta, hogy a gyermek mellett tartózkodás, a szülő és gyermeke közötti folyamatos kapcsolattartás joga nem köthető orvosi engedélyhez, kivéve olyan rendkívüli helyzeteket, mint például a járványok. A biztos kiemelte: a gyermekkel való benntartózkodást nem lehet díjfizetéshez kötni, akkor sem, ha a szülő nem vesz igénybe térítési díjas, magasabb szintű szolgáltatást, mint például az ágyhasználat vagy külön szoba.


A térítésmentes szülői elhelyezés körülményeire vonatkozó minimumszabály hiánya éppen ennek a jogosultságnak az érvényesülését gátolja. A biztos megállapította: ellentétes a törvényi rendelkezésekkel, ha a kórházi házirendekben engedélyhez, térítési díj fizetéséhez kötik a szülők benntartózkodását. A jelentés rögzíti, hogy az egyenlő bánásmód követelményét sérti az apák és más férfi hozzátartozók teljes vagy részleges kizárása a kórházi benntartózkodás lehetőségéből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

http://ujhazak.com