Ombudsman: rendszerszintű hiányosságok az autisták pszichiátriai kezelésében

Jogszabályi és szakmai problémák miatt nem juthatnak az állapotuknak megfelelő kezeléshez az autizmus spektrumzavarral élő emberek a pszichiátriai ellátásuk során - állapította meg az alapvető jogok biztosa, és több általános ajánlást tett.

Az ombudsman hivatala az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben felidézte: az alapjogi biztosnál egy anya sérelmezte gondnoksága alatt álló felnőtt, autista gyermeke pszichiátriai ellátásának körülményeit és módját, a kötelező gyógykezelés szükségességének megállapításával kapcsolatos eljárást.

Székely László

Székely László azt állapította meg, hogy az intézményben sem az ápolási körülmények, sem a személyi feltételek nem voltak adottak a kiszolgáltatott, autista páciens gyógykezeléséhez és ellátásához. Többágyas, zsúfolt szobába helyezték, ahol ismeretlen környezet és emberek vették körül, nem volt sem gyógypedagógus, sem elérhető gondozó.

Az alapjogi biztos szerint az elhelyezési körülmények miatt is került olyan állapotba a páciens, hogy a személyzet csak korlátozó intézkedések alkalmazásával tudta biztosítani a biztonságos és zavartalan ellátást. Az iratokból kiderült, hogy többször is a jogszabályba ütköző módon alkalmazták ezeket a korlátozó intézkedéseket. Az egyik esetben az autista férfit a végtagjainál fogva rögzítették az ágyában pusztán azért, mert önként nem akart ottmaradni és bemászkált más kórtermekbe.

A jelentésben az ombudsman rámutatott arra: a személyzet kapacitásának tartós hiánya vezetett oda, hogy a korlátozó intézkedés alkalmazásakor a kórház a világos törvényi előírások ellenére nem értesítette a törvényes képviselőt.

Fény derült a betegdokumentáció számos hiányosságára is. A vizsgálat során egyértelművé vált, hogy nincs olyan hiteles nyilvántartás, amelyből az egészségügyi szolgáltatók közvetlenül, ingyenesen kideríthetnék, a beteg gondnokság alatt áll-e, ki a gondnoka és hol érhető el.

Ez is szerepet játszhatott abban, hogy az anya senkitől nem kapott értesítést a fia kezelése során megtartott többszöri elmeszakértői vizsgálatról és a bírósági szemlékről, így nem is lehetett jelen rajtuk - állapította meg az ombudsman.

Székely László szerint az autizmus spektrumzavarral élők igazságügyi elmeorvosi vizsgálatának eredménye még a megfelelően kialakított környezetben is kérdéses lehet, mivel a szakértői felkészítés nem mindig terjed ki a felnőtt autisták specifikus vizsgálatára, viselkedésük elemzésére.

A jelentésben kiemelte azt is, hogy az autisták gyógyításához, ápolásához jelenleg nincsenek érvényes irányelvek, a korábbiak ugyanis 2013-ban hatályukat vesztették, az új pedig már harmadik éve készül, de a megbízott fejlesztőcsoport folyamatosan a határidő módosítását kérte, ez jelenleg idén december.

Az alapvető jogok biztosa szerint - a megfelelő szakmai háttér bevonásával - szükséges a jelenlegi szabályozás és gyakorlat mielőbbi átgondolása és kiegészítése, ez biztosítaná, hogy az autizmus spektrumzavarral élők megkapják az állapotuk javításához szükséges valódi segítséget. Székely László az emberi erőforrások miniszterének erről küldött ajánlást.

A konkrét panaszügyben az ombudsman felkérte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatóját, hogy teremtse meg a kórház jogszabályi előírásoknak megfelelő, a betegjogok érvényesülését lehetővé tevő működésének feltételeit.

A kórház főigazgatójánál pedig kezdeményezte, hogy jobban ügyeljenek a korlátozó intézkedésekre vonatkozó jogszabályi előírások maradéktalan betartására, a dokumentációs rendre, a gondnoksággal összefüggő adatfelvétel pontosságára.

Székely László az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ főigazgatójához azzal a kéréssel fordult, segítse elő, hogy a gyakorlatban nélkülözhetetlen szakmai irányelv mielőbb elkészüljön.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com