Önerőből épül sportcsarnok Környén

Az önkormányzat saját erőből, csaknem kétmilliárd forintos beruházással több célra alkalmas, mintegy háromezer négyzetméteres sportcsarnokot épít Környén - mondta el a kivitelezési szerződés aláírása után a Komárom-Esztergom vármegyei település polgármestere az MTI-nek.Beke László (független) tájékoztatása szerint a beruházás az iskola melletti önkormányzati telken valósul meg. A létesítmény egyrészt helyet ad majd a diákok mindennapi testnevelés óráinak, de szabványos kézi- és kosárlabdapálya is kialakítható, valamint teremlabdarúgás céljaira is alkalmas.

A csarnokban önkormányzati és civil rendezvényeket is tarthatnak. A létesítmény üzemeltetését napelemek és energiatároló berendezések teszik gazdaságossá - tette hozzá.

Beke László elmondta, a község tíz éve minden költségvetésében elkülönített egy összeget a csarnok megépítésére. Olyan hitelfelvétel nélküli beruházásban gondolkodtak, amelyre a falu saját erejéből képes.

Környén legutóbb egy éve bővítették a település szabadtéri sportközpontját. Akkor 637 millió forintból hét új öltözőt, bemelegítő-termet, irodát, szertárat és egy klubhelyiséget alakítottak ki.

A Tatabánya melletti település adóigazgatási társulásra lépett a vármegyeszékhellyel, mivel a tatabányi ipari park egy része Környe közigazgatási területén található. A parkban számos világcég összesen 15 ezer embert foglalkoztat, a cégektől származó helyi adóbevétel 40 százaléka Környét illeti meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com