Önkéntes fiatalok végeznek 72 órás társadalmi munkát szerte az országban

Nyolcezer önkéntes fiatal végez társadalmi munkát szerte az országban péntek reggeltől vasárnap estig. A katolikus, a református és az evangélikus egyház közös kezdeményezéséhez több fővárosi cég is csatlakozott, a kormányzat pedig anyagilag támogatta a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű programot.

magyar cserkésszövetségA budapesti programnyitó sajtótájékoztatót az újbudai Kosztolányi Dezső téren, a Feneketlen-tónál tartották, ahol a fiatalok a park padjait újították meg az akció keretében.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára fontosnak mondta az önkéntesség kultúrájának a terjesztését, szerinte az akcióban részt vevők megtapasztalhatják, hogy lehet "a fogyasztáson, a túlfogyasztáson túl másokért is élni".

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a regisztrált önkéntes szervezetek száma az elmúlt négy évben 1600-ról 8000-re emelkedett.

Jelezte: ebben szerepe lehet annak is, hogy a fiataloknak az érettségi előtt 50 óra önkéntes közösségi szolgálati munkát kell végezniük.

Palánki Ferenc római katolikus püspök arra hívta fel a figyelmet, a külső rendteremtés, a világ megváltoztatása mindig az emberben kezdődik, és akkor tudja a környezetét jobbá, szebbé tenni, ha belül is rendet tart.

Szabó István református püspök azt mondta, ott kezdődik minden jó, amikor az ember önként tud adni másoknak, nem pedig úgy, ahogy arra a korábbi nemzedékeket kényszerítették, őket például arra, hogy az "orosz elvtársaknak" önként dolgozzanak egy gyárban.

Fabiny Tamás evangélikus püspök szerint a kompromisszumok nélküli önkéntes szolgálat azért is értékes, mert a segítők mindig oda mennek, ahol éppen szükség van a munkájukra.

Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség Országos elnöke arról beszélt, hogy az ország legnagyobb, mintegy tízezres tagságú ifjúsági szervezeteként vállalt feladataik között van az önkéntes segítő munka, ezért természetes volt, hogy szerepet vállalnak ebben az akcióban is. Jelezte, hogy kétszáz cserkész veszt részt a mostani segítő munkákban.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes szerint a 72 órás - részben a várost szépítő - tevékenység nemcsak Budapestnek válik majd a hasznára, hanem a közösségért végzett munkában részt vevők lelkének is használ.

Az önkéntes akciót hét éve indították el Magyarországon osztrák mintára, azóta a segítők száma 1100-ról nyolcezerre nőtt, és ma már háromszáznál több szociális, fejlesztő és ökológiai projekttel csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Az idei "önként, közösségben, másokért" mottójú akció célja, hogy a középiskolás és az egyetemista korosztályba tartozó fiatalok egy hosszú hétvégét szánjanak a segítő munkára, így bizonyíthatják szociális érzékenységüket, kreativitásukat, társadalmi elkötelezettségüket, hogy ez másokat is hasonló cselekvésre ösztönözzön.

A fiatalok az ország több mint száz településén közparkokat hoznak rendbe, padokat festenek le, óvodakerítéseket újítanak meg, mások a rászorulóknak vagy időseknek segítenek akár a ház körüli munkákban.

A program még csütörtökön a feladatok véletlenszerű elosztásával kezdődött; ez azt jelenti, hogy az önkéntes munkára jelentkező fiatalok lezárt borítékokat húzhattak, azokban kapták meg a konkrét feladatokat, amelyeknek a megvalósításra három napjuk van.

Az akció szervezésébe bekapcsolódott a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., és a Főkert Nonprofit Zrt, anyagi támogatást nyújtott a Főváros Önkormányzat, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A sajtótájékoztató után a felszólalók Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) újbudai polgármesterrel a Feneketlen-tó melletti parkban lefestettek több padot, amelyet a fiatalok korábban lecsiszoltak.

MTI

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com