Önkormányzat 2014 - Rendőrség: nem történt bűncselekmény Potyondon

Nem indít nyomozást a rendőrség a reggel nyitva talált potyondi választóhelyiség ügyében, mert semmilyen jel nem utal arra, hogy bűncselekmény történt volna - közölte az MTI-vel a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság szóvivője.

rendőrség-bűnügy5Kocsis Tünde korábban elmondta, hogy a polgármesteri hivatal külső ajtaján a rendőrök nem találták feszegetés, rongálás nyomát. A voksolásra kijelölt hely előtere le volt ugyan zárva pecsétes szalaggal, de a kulcs nem volt ráfordítva, az üres urnát rejtő szoba ajtajában pedig ott volt a kulcs.

A területi választási bizottság elnöke, Kovács Béla korábbi tájékoztatása szerint mintegy 25 perc késéssel kezdődött meg a voksolás a településen, ahol 91-en szerepelnek a névjegyzékben.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási iroda elnöke korábban azt közölte az MTI-vel, hogy Potyondon az éjszaka feltörték a szavazókör épületének ajtaját, de nem vittek el semmit, még nem voltak ott a szavazólapok sem.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com