Önkormányzat 2014 - Szabó Róbertet jelöli a Fidesz-KDNP a Heves Megyei Közgyűlés élére

Szabó Róbert jelenlegi elnököt jelöli a megyei közgyűlés élére a Fidesz-KDNP Hevesben.

fideszkdnpA pártszövetség megyei listáját bemutató pénteki egri sajtótájékoztatón Szabó Róbert azt mondta: eddig is azt tartották fontosnak, hogy a politikai csatározások helyett a szakmai munka értékelődjön fel, és ez tovább erősödik, ha az őszi választások után is a Fidesz-KDNP vezetheti a megyei önkormányzatot.

Ezután is élhetőbb Heves megyéért akarnak dolgozni, szakmai partnerségben mindazokkal, akik képesek megbecsülni és kiaknázni a fejlődési lehetőségeket - tette hozzá a politikus.

A megyei önkormányzati választásra 30 nevet tartalmazó listát állítottak össze, a Heves Megyei Közgyűlésnek egyébként 15 tagja lehet.

Tóth Csaba közgyűlési alelnök mutatta be a lista első 15 helyezettjét; Szabó Róbert mögött Tóth Csaba és a másik alelnök, Herman István szerepel.

A többi jelölt: Csík Balázs agrárszakember, Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere, Jáger József megyei képviselő, Tóth József volt országgyűlési képviselő, Tiszanána polgármestere, Kovács Béla, Tarnalelesz polgármestere, Tóthné Szabó Anita, Mezőtárkány polgármestere, Sveiczer Sándor megyei képviselő, Heves város polgármesterjelöltje, Forgó Gábor mátraderecskei polgármester, Gondos István, a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési frakcióvezetője, Pócs János kiskörei önkormányzati képviselő, Havelant István, Domoszló polgármestere és Bíró Edit közbiztonsági szakértő.

A sajtótájékoztatón Herman István alelnök azt mondta, hasonlóan az áprilisi választási szlogenhez, ők is "folytatni szeretnék", ugyanis a megyei önkormányzat fennállása óta soha nem fordult elő, hogy a Fidesz folytatni tudta volna a munkát. "Láttuk is az eredményét, ezt szeretnénk elkerülni" - tette hozzá.

Kiemelte, polgármesterjelöltjeiktől is azt kérik, hogy elsősorban a munkahelyteremtést tűzzék ki célul, és a megyei önkormányzat is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a következő ciklusban a lehető legtöbb forrást hívják le munkahelyteremtésre.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com