Online álláskeresési szolgáltatást indított a munkaügyi szervezet

Virtuális Munkaerőpiac Portál (VMP) néven ingyenes online álláskeresési szolgáltatást indított hétfőn a Nemzeti Munkaügyi Hivatal.

nhhCzomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a portál elindítása alkalmából tartott budapestii sajtótájékoztatón kiemelte: a portál fő célja, hogy a munkáltatók és a munkavállalók minél könnyebben, minél egyszerűbben egymásra találjanak.
Kifejtette, hogy a magyar munkaerőpiacnak mintegy harmadát fedi le a munkaügyi szervezet, vagyis minden harmadik magyar álláskereső rajtuk keresztül talál állást. Ez ugyan jó arány, de lehet rajta javítani, például az új internetes szolgáltatással - mondta Czomba Sándor.
Kovács Tibor, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal projektmenedzsere elmondta, hogy már az induláskor több mint 32 ezer önéletrajz és mintegy 3700 állásajánlat található meg a http://vmp.munka.hu oldalon.

Czomba Sándor úgy vélekedett: nagy valószínűséggel a fiatal korosztály lesz a legnagyobb "fogyasztója" az oldalnak, de igyekeztek egyszerűen használható programot alkotni, így azoknak is lehetőséget biztosítani, akik nincsenek annyira otthon az internet világában. Ha a virtuális állásportál sikeres lesz, a munkaügyi szervezet más feladatait is internetes felületre tudják vinni - jelezte az államtitkár.

Kiemelte, hogy a szolgáltatás nemcsak a regisztrált álláskeresőknek, hanem a munkáltatóknak és az állást váltóknak is ingyenes, emellett a portál hiteles, hiszen a munkaügyi szervezet tartja karban a rendszert.

Kovács Tibor kifejtette: az állást keresők TAJ-számuk, valamint egy, a munkaügyi szervezettől kapott azonosító segítségével 2-3 perc alatt regisztrálni tudnak a weboldalon, és többféle - egy egyszerűbb és egy komplexebb - önéletrajzot is készíthetnek. Kiemelte, hogy a foglalkoztatók hétfőtől nemcsak nyomtatott formában, személyesen, hanem a Virtuális Munkaerőpiac Portálon is bejelenthetik üres állásaikat.

A munkaügyi hivatal bízik benne, hogy ez az egyszerűsítés hosszú távon azt eredményezi, hogy a munkaadók több állást tudnak felajánlani az álláskeresőknek.
Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy a portál mintegy 30 millió forintból valósult meg, amelyet európai uniós forrásból biztosítottak.

Az NMH legutóbb közzétett adatai szerint 2013 májusában 515 ezer 100 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 6,7 százalékos, az előző év azonos hónapjához képest pedig 3,6 százalékos csökkenést jelent. A legtöbb álláskeresőt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, e két megye a teljes állomány 21 százalékát adta.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com