Ónos eső veszélyeztetheti a közlekedést hétfőn

5Hat megyére, valamint a főváros területére adott ki figyelmeztetést hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében, valamint a főváros területén is készülni kell gyenge ónos esőre.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap esti figyelmeztető előrejelzésében azt írta: hétfőn nyugat felől egyre nagyobb területen várható eső, de az északi, északkeleti megyékben és a főváros térségében havazásra, havas esőre, sőt átmenetileg ónos esőre is számítani kell.
Hétfő éjfélig északkeleten általában nagyjából maximum 3 centiméter, de a hegyekben helyenként 5-10 centiméter friss hó is hullhat. Hétfőn csapadék és vele együtt enyhülés érkezik, északon ónos eső, a hegyekben havazás is előfordulhat.6 Keddtől visszatérnek délutánonként a 10 fokos maximumok. Az enyhébb levegő beáramlása már megkezdődött, a tengeri eredetű légtömeg ugyanakkor csapadékot is hoz magával.

Hétfőn a délelőtti órákban az Andria felől érkezik a csapadék, mely folyamatosan terjeszkedik majd kelet felé. Délutánig elsősorban a Dunántúlon, este már a keleti országrészben is szükség lesz esernyőre. Eleinte havas eső hullhat, mely később az enyhe időben esőre vált majd. Az áthűlt talajra ugyanakkor a csapadék eleinte odafagyhat.
Ónos esőre éjjel a Dél-Dunántúlon, holnap elsősorban az ország északi területein számíthatunk. A hegyekben eleinte havazni fog, akár 5 centis friss hóréteget is okozva.

Forrás: boon.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com