Operatív törzs: 612-en szegték meg a maszkviselési szabályokat kedden

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 612 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök kedden - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a szerdai online sajtótájékoztatón.Kiss Róbert elmondta, hogy 601 esetben közterületeken, 5 esetben tömegközlekedési eszközökön, illetve azok várakozóhelyein, 6 esetben pedig bevásárlóközpontok, üzletek területén szegték meg a szabályokat. Hozzátette: összesen 61 046-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma a jogszabály hatályba lépése óta.

  
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1051 rendőri intézkedés történt. Ebből 317 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 734-szer pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    

Kedden egy üzletet kellett bezáratnia a rendőrségnek a szabályok be nem tartása miatt, vendéglátóhelyen ugyanakkor nem tapasztaltak olyan szabálytalanságot, ami hasonló intézkedést tett volna szükségessé - ismertette az alezredes.  A kijárási tilalom és a csoportosulás tilalmának szabályait be nem tartók ellen 117 esetben intézkedtek az elmúlt napon, így már 66 374-re emelkedett az ilyen rendőri fellépések száma.
   

Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 74 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 16 297-szer intézkedtek. Kiss Róbert ismertette: folyamatosan csökken a hatósági házi karanténban levők száma, jelenleg 33 429 emberrel szemben van hatályban ilyen korlátozó intézkedés. Kedden 3399 hatósági házi karantént rendeltek el, közülük 2137-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a rájuk vonatkozó szabályokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com