Operatív törzs: hajnal óta működik a hegyeshalmi régi határátkelő

Péntek hajnal óta működik a régi hegyeshalmi határátkelő, a ki- és beléptetés folyamatos - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője az online sajtótájékoztatón.Lakatos Tibor elmondta: a határátkelőt a határ közelében élők, illetve az Ausztria és Magyarország között ingázók használhatják. Hozzátette: a határátkelő újranyitása a mezőgazdaságban dolgozóknak is nagy segítség, hiszen a gazdák vontatóikkal, mezőgazdasági járműveikkel nem tudták használni az autópálya-átkelőhelyet.

   
Lakatos Tibor szólt arról is: folyamatosan ellátják a kórházakat védőfelszerelésekkel, pénteken több helyre is érkezik szállítmány. Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba, a Dél-pesti Centrumkórházba, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe és a Szent János-kórházba, vidéken Veszprémbe, Székesfehérvárra, Tatabányára, Ajkra és Szekszárdra indul el jelentős mennyiségű szállítmány védőeszközökkel és felszerelésekkel.
    

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője arra kérte a lakosságot, a hétvégén is tartsák be a korlátozó szabályokat, ne veszélyeztessék saját egészségüket, illetve másokét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

http://ujhazak.com