OPSZ: az elmúlt hat év a polgárőrség aranykora volt (2. rész)

A 2012 és 2017 közötti időszak a polgárőrség aranykora volt - jelentette ki az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke a szervezet szombati budapesti küldöttgyűlésén.Túrós András közölte: ebben az időszakban az új polgárőrtörvény megszületése, a költségvetési támogatás jelentős bővülése, a járműpark megújítása, az új igazolványok, az egységes formaruha és az új képzési rendszerek bevezetése nyomán megújult a polgárőrség.

    
Több mint egymilliárd forintra emelkedett a költségvetést támogatás, továbbá 570 új járőrautót, több mint ezer kerékpárt és mintegy 100 új robogót állíthattak szolgálatba a polgárőrök - tette hozzá. Elmondta: az OPSZ, a több mint 63 ezer polgárőr tevékenységének és a kormányzat támogatásának köszönhetően sikeresen zárta a 2017-es évet.
    

A szervezet valamennyi programja a közbiztonság javulását eredményezte, ezért a partner önkormányzatok több mint 90 százaléka elégedett volt a munkával - mondta Túrós András. A polgárőrök közterületi jelenlétükkel meghatározó szerepet töltenek be a bűnmegelőzés területén, mindennek nyomán pedig a kormány, illetve a rendőrség stratégiai partnerként tekint az OPSZ-re - tette hozzá.
    

Közlése szerint 2017-ben a polgárőrök 9,2 millió szolgálati órát teljesítettek országszerte, és fontos szerepet töltöttek be a déli határ mentén az illegális migráció elhárításában is. Megalakult a szervezet határvédelmi tagozata, és a polgárőrök, mintegy 400 illegális migráns fogtak el és több mint 500 elfogását segítették - mondta.
    

Az év legfontosabb feladati között Túrós András a közterületi jelenlét fokozását, illetve az idős magányos emberek és a fiatalok védelmét említette. Pintér Sándor belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a polgárőrség kiemelt szerepet tölt be az ország társadalmi békéjének és az állampolgárok nyugalmának biztosításában.
   

Ennek is köszönhető, hogy Magyarország mára a világ 15. legbiztonságosabb országává vált - mondta. Kiemelte, hogy 2010-hez képest a többszörösére emelkedett a polgárőrség költségvetési támogatása, amelyet munkájukkal háláltak meg a polgárőrök. Jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy hét év alatt a felére csökkenjen a bűncselekmények száma Magyarországon.
    

Nem véletlen, hogy a külföldiek csodálkoznak azon, hogy magányos nők éjszaka is biztonságban sétálhatnak a nagyvárosok utcáin, illetve rend van a falvakban is - mondta Pintér Sándor. A belügyminiszter a közterületi jelenlét bővítésére kérte a polgárőröket, illetve bejelentette, hogy a költségvetési támogatáson túl az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legkevesebb 50 használt szolgálati autót ad át az OPSZ részére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com