Orbán: a globalizáció régi modellje véget ért

A globalizáció régi modellje véget ért, "a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé", és a világ egy tekintélyes részének elege lett abból, hogy fejlett országok kioktatják például emberi jogokból, piacgazdaságból - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben a közmédiának adott, kínai hivatalos látogatását összegző nyilatkozatában.A kormányfő szerint korszakhatárhoz érkeztünk, elvesztette lendületét a globalizáció régi modellje, amely arra épült, hogy a pénz, a profit, a technológiai tudás Nyugaton van, és onnan áramlik "a szegényebb, kevésbé fejlett keleti országokba".

Az elmúlt évtizedekben - különösen a legutóbbiban - ez megváltozott: a gazdaság húzóereje nem Nyugaton, hanem Keleten van, pontosabban "a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé", és "igazából legnagyobb mennyiségben pénz ma Ázsiában halmozódik fel", amely "azután megindul visszafelé, Nyugatra" - fejtette ki.


Orbán Viktor arról is beszélt: a világ egy tekintélyes részének elege lett a régi globalizációs formából, mert az két részre osztotta a világot: tanárokra és diákokra, és egyre bántóbb volt, hogy néhány fejlett ország állandóan kioktatta emberi jogokból, demokráciából, fejlődésből, piacgazdaságból a világ nagyobbik részét.


Kína ezért megindított "egy más irányú mozgást" - ezt hívják úgy: Egy övezet, egy út - amely egymás elfogadására épül, "nincs tanár, nincs diák", mindenkinek joga van - idézte a kínai elnököt - saját társadalmi berendezkedéséhez, kultúrájához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com