Orbán: a határokat meg kell védeni, senkit sem szabad behozni vagy beengedni

Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti: A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild című német tömeglap honlapján jelent meg csütörtökön."Minden megmentettnek vissza kell térnie Afrikába. Csak így akadályozhatjuk meg a tömeges haláleseteket a tengeren" - hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: a bevándorláspolitika nem az Európai Unió közös feladata, ez minden tagállam nemzeti ügye.

    
A miniszterelnök szerint a felelősség első sorban azoké, akik útnak indulnak, de hibásak azok az európai politikusok is, akik bátorítják a migránsokat, és azt a benyomást keltik, hogy érdemes útnak indulni. "Ha tehát életeket akarunk menteni, akkor a Földközi-tenger déli partjánál kell feltartóztatnunk az embereket, mielőtt a reménytelen útnak nekivágnak" - fogalmazott a miniszterelnök.
   

"Minden olyan döntés, amely a migránsoknak azt üzeni, jöhetnek, újabb és újabb tragédiákat fog eredményezni" - hangoztatta. Kifejtette, hogy a magyar megoldás 2015 óta három elemre épül: a saját külső határainkat meg kell védeni, a bajban lévő embereknek helybe kell vinni a segítséget, ha pedig egy tagállam maga úgy dönt, hogy átvesz migránsokat, azt önként megteheti. Arra a kérdésre, hogy Magyarország fogad-e be önként migránsokat, a miniszterelnök egyértelművé tette: a magyar emberek döntöttek, nem akarnak bevándorlást.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kormányfő hozzátette, hogy a nők és a gyermekek segítséget kapnak a határnál, de gazdasági bevándorlókat Magyarország nem fogad be.
    

A lap rákérdezett arra is, amikor a legutóbbi EU-csúcs után Angela Merkel német kancellár úgy nyilatkozott, hogy Magyarországgal is sikerült megállapodni menekültek befogadásáról és visszavételéről. Orbán Viktor elmondta, hogy Angela Merkel Brüsszelben azt a kérdést tette fel, hogy ki hajlandó tárgyalni, amire Magyarország azt válaszolta, bármikor tárgyalhatunk. Ennyi történt, nem több - idézte fel a történteket a miniszterelnök.
    

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja évek óta az, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá. A miniszterelnök kifejtette, hogy nagyszabású tervre van szükség azon országok részére, ahonnan a menekültek jönnek. Olyan projektekre, amelyek megakadályozzák, hogy a migránsok egyáltalán útnak induljanak. "Ebben Magyarország örömmel benne lenne" - tudatta a kormányfő.
    

A lap arra is rákérdezett, hogy mit gondol Angela Merkel tevékenységéről. A kormányfő világossá tette, hogy nem feladata minősíteni a kancellár munkáját, ez a német választópolgárok dolga. "Merkel asszony sem kritizált engem soha" - tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor rámutatott, hogy mindig őszintén vállalja, ha más véleményen van, és a migráció kérdése ilyen terület.
    

"Merkel asszony nem illetékes abban, hogy ki élhet Magyarországon. Én sem engedném meg magamnak, hogy eldöntsem azt, ki él Németországban és ki nem. És ezt teljes udvariassággal elmondjuk" - magyarázta. Megjegyezte: ha ő olyan menekültpolitikát folytatna, mint Angela Merkel, az emberek még aznap elzavarnák. Évtizedekig megszállt népként a magyarok érzékenyek a nemzeti függetlenségükre - mutatott rá.
    

A Bild Donald Trump amerikai elnökről és Vlagyimir Putyin orosz államfőről is kérdezte Orbán Viktort, hogy szerinte melyikük jelent nagyobb fenyegetést. A miniszterelnök elmondta, ha a washingtoni kormányzat úgy érzi, hogy nem engedhet meg magának kereskedelmi deficitet Európával szemben, hogy tartani tudja a versenyt Kínával, akkor erről tárgyalni kell a "transzatlanti családon" belül.


Oroszországgal kapcsolatban aláhúzta: néhány uniós tagállam számára Putyin geopolitikailag valós fenyegetést jelent. Ezért van szüksége az olyan országoknak, mint Lengyelország vagy a Baltikum államai konkrét biztonsági garanciákra a NATO-tól és az EU-tól.    "Ezt meg kell adni nekik, ezért is szorgalmazom évek óta, hogy legyen közös európai hadsereg" - mutatott rá a miniszterelnök, hozzátéve, hogy más régiók, így Magyarország és Nyugat-Európa számára nem lát ilyen veszélyt.
    

Az interjúban Soros Györgyről és az antiszemitizmusról is kérdezte a Bild Orbán Viktort, aki azt válaszolta, hogy Soros Györgyben egy öreg, magyar spekulánst lát, "a kaszinókapitalizmus képviselőjét, aki a pénzét a bevándorlás támogatására költi". "Ami pedig az antiszemitizmust illeti, Közép-Európában visszaszorult, Nyugat-Európában viszont éppen a bevándorlással összefüggő módon egyre erősebb a tettekben megnyilvánuló antiszemitizmus, és ezt mi aggodalommal figyeljük" - jelentette ki.
    

Azt is megjegyezte: büszke a Sorossal kapcsolatos kampányra.    "Mi egy migrációt finanszírozó spekulánst támadtunk. Feltártuk a valós szándékait a magyar emberek előtt. Soros magyar ember, de például Izraelben is hevesen bírálják. Ha sváb volna, ugyanígy jártunk volna el" - magyarázta. A kormányfőt a jövő évi uniós választásokról is kérdezték. Kijelentette: még sosem álltunk ilyen döntő fontosságú választás előtt.
    

Szerinte létezik egy francia koncepció, amely francia vezetésű EU-t szeretne, de a németek pénzén. "Az ilyesmit én elutasítom. Mi nem akarunk francia vezetésű Európai Uniót. És nem akarunk mások pénzéből sem élni" - húzta alá. Orbán Viktor úgy látja, az európai emberek véleményét meg kell hallgatni, és a fontos európai döntésekkel, mint amilyen az uniós költségvetés és a migráció, meg kell várni az EP-választást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com