Orbán: a legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága

A legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága, ideértve a Kárpátalján élő magyarokat is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban szerdán, a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében.A miniszterelnök a kormányülést követően kijelentette: "nem hozhatunk, nem is fogunk olyan döntéseket hozni, amely célponttá változtatná akár a magyarországi településeket, embereket, akár a Kárpátalján élő magyarokat vagy akár ukránokat".
   

Miután a kormány a háború hetedik napján értékelte a kialakult helyzetet, a kabinet megerősítette, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajna területére. "Megerősítettük, hogy Ukrajna irányába Magyarország területén fegyverek sem haladhatnak át" - hangsúlyozta Orbán Viktor. Úgy folytatta: a legfontosabb, hogy ebből a háborúból Magyarország kimaradjon.
    

A miniszterelnök ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Ukrajna a barátunk, bajban vannak és a bajbajutottakon segíteni kell. "Megindítottuk Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akcióját. Az első lépésben 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert, higiéniai eszközöket és gyermekápolási termékeket" - számolt be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com