Orbán: a megnyitott ügyeket még a ciklus első felében lezárja a kormány

A miniszterelnök az eddig befejezetlen döntések lezárásával akar belevágni a négyéves kormányzati ciklus második felébe.Orbán ViktorOrbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: azt az elvárást fogalmazta meg a minisztereinek, hogy az elmúlt két évben megkezdett, de végig nem vitt, elhatározott, de aztán végre nem hajtott, a viták miatt "akaratunk ellenére" módosult összes korábbi döntést vegyék elő, és még a kormányzati ciklus első felében zárják le.

"Ne vigyünk át magunkkal rágógumiszerűen nyúló ügyeket a ciklus első feléből a következő két évbe", hogy akkor a jövővel lehessen foglalkozni - fogalmazott a kormányfő. Ez egy nagy feladat - folytatta -, ezért sok kormányülés lesz a következő hetekben, egyenként veszik végig ezeket a döntéseket, és a kabinet úgy vág bele a négyéves ciklus második felébe, hogy "minden ügyet, amit megnyitottunk, le is zárunk".

Orbán Viktor példaként arról beszélt, hogy a nagy rendszereket bár átalakították, egyes részeikben a viták miatt elmaradtak a végrehajtással. Az oktatást megemlítve azt mondta, hogy a terület átszervezése megtörtént, ám a tárgyalássorozatokon tető alá hozott megállapodásokkal korrigálni kell a korábbi döntéseket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com