Orbán: a veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani

A koronavírus-veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A védekezés eredményességében Magyarország más, jobb anyagi helyzetben lévő országokat is felülmúlt - emelte ki, úgy fogalmazva: mindenki összefogott Magyarországon, leszámítva a baloldalt, amely kihúzta magát a közös védekezésből.A kormányfő hangsúlyozta: a veszély nem múlt el, az emberek közötti védőtávolságot be kell tartani, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, az operatív törzs is folytatja munkáját. A védekezésről azt mondta: "nálunk (...) jobb anyagi helyzetek között élő országokat is messze felülmúltunk a védekezés minőségében és eredményességében".

    
A kulcs a fegyelem és az összefogás volt, a baloldal azonban "lépten-nyomon belekötött a kórházakba, a védekezést irányító szakemberekbe", most viszont "szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt" - fogalmazott. A rendkívüli jogrend elrendelését az egyik legjobb döntésnek minősítette, mert így a kormány időben tudott döntéseket hozni, nem kellett bemenni egy rendelettel a parlament elé, és "ezzel a baloldali ellenzékkel huzakodni", hanem akár egy órán belül lehetett reagálni.
    

Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének az érdemeit történelminek nevezte, mert - mondta - az ő ösztönei vezettek a járványüggyel foglalkozó szakmai testület összehívásához akkor, amikor még "mindenki szunyókált", így pedig "egy-két héttel mindenkit megelőztünk".

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A védekezés olyan hatékony volt, hogy nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, elsősorban azért, mert a Kásler Miklós vezette egészségügyi csapat és a kezük alá dolgozó kórházigazgatók, orvosok, ápolók időben elvégezték a munkájukat - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: mivel úgy tűnik, nyáron a járvány nem fordul át tömeges fertőzésbe, már nincs szükség a rendkívüli jogrendre.
   

Úgy összegzett: "van okunk az örömre", mert a sikeres védekezés több ezer idős ember életét mentette meg. Megjegyezte azt is: a járványügyi védekezés miatt olyan emberek is életben maradtak, akik az influenzába belehaltak volna. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azok a polgármesterek, akik inkább a baloldali pártok utasításait - a "kötözködést", a "piszkálódást" - fogadták meg, azok rosszul teljesítettek a védekezésben, akik szerint viszont a járvány nem pártkérdés, és az összefogást követték, jól tették a dolgukat.
    

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: több mint egymillió dolgozó munkahelyének megmentésében, megtartásában sikerült valamilyen kormányzati segítséget nyújtani. A csütörtöki adatok szerint valamivel több mint 101 ezren vannak munkanélküli segélyen, továbbá 71 ezren vannak, akik több mint három hónapja elveszítették a munkájukat, és hiányzó jövedelmük kipótlását kérték. Így összesen csaknem 173 ezer olyan magyar van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult - közölte. A megoldások között szólt arról, hogy a közmunkahelyek számát 200 ezerre emelték, 3 ezer toborzott katona felvételére vannak felkészülve, és rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottak el.
    

Mindezek alapján arra számít, hogy noha lesz egy statisztikailag nehéz április, de a gazdasági intézkedések "hasítanak", és várakozása szerint "sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk". "Ennek a lépéseit is látom" - mondta, tájékoztatva, hogy létre is hoz egy a járványügyi operatív törzshöz hasonló, szakemberekből álló testületet, amelynek várhatóan ő irányítja majd a munkáját, és a következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megvédésére, a gazdaság újraindítására fogják fordítani, és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is megtörténik.
  

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: "feléledtek a brüsszeli bürokraták", nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is "veszélyes döntést" hoztak az Európai Bíróságon, mert - mivel Görögország nem tudja - Magyarország védi az unió határait is. Megjegyezte: 130 ezren tartózkodnak jelenleg a balkáni útvonalon, nagy részük a magyar határra fejt majd ki nyomást, tehát "nehéz hónapok előtt állunk".
    

A magyar szabályozás szerint ezentúl - mivel bezárnak a tranzitzónák - "a kerítésen kívül" kell majd várakozniuk a migránsoknak. Ha valaki közülük be akar jönni Magyarországra, ezt a magyar nagykövetségeken tudja igényelni - közölte, úgy értékelve: ez a migránsoknak rosszabb, mint a korábbi állapot, "de ha a brüsszeli bürokraták így akarják, akkor ezt az igényüket teljesíteni fogjuk". Arra számít ugyanakkor, hogy a brüsszeli bürokraták ebbe is belekötnek majd, ők ugyanis azt akarják, hogy a migránsok Magyarország területén várakozhassanak.
   

Az azonban nem fog előfordulni, hogy Brüsszelben azt mondják, menekültkérelmet benyújtó ember ellenőrzés nélkül tartózkodhasson Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, Magyarország nem a szomszédok "kontójára" akar védekezni, ezért például ha a szerbek segítséget kérnek déli határuk védelméhez, "holnap reggel megyünk". "Ha a horvátok vagy bárki segítséget kér, még ha a románok is segítséget kérnek, mi készen állunk" - mondta.
    

A kormányfő úgy fogalmazott, a brüsszeli bürokraták "benne ülnek egy Soros György nevű ember zsebében". "Nekik migránsválság kell. Ha van migránsválság, akkor a kormányok bajba kerülnek, és (...) hitelre van szükségük, a pénz meg náluk van. Ők hitelt akarnak adni, lehetőleg jó kis kamatra, mert azt szeretik" - mondta, hozzáfűzve: ha nincs baj, annak előidézésében is "segítenek". Azt is megjegyezte, Soros György "nagy mester" az országok kifosztási mechanizmusában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

http://ujhazak.com