Orbán: az ENSZ migrációs tervezete olyan, mintha a "Soros-tervből" másolták volna (2. rész)

A miniszterelnök szerint az ENSZ migrációról szóló, előkészítés alatt álló szerződéstervezete olyan, mintha kimásolták volna a szöveget a "Soros-tervből".Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az ENSZ érték, de nem szabad megengedni, hogy olyan elveket fogalmazzon meg, amelyek ellentétesek Magyarország érdekeivel, márpedig ami készülőfélben van a migrációval kapcsolatban, az a jelenlegi információk alapján szemben áll a magyar érdekekkel.

   
Olyan elveket fogalmaznak meg - fejtette ki -, amelyek kilátásba helyezik például az illegális határátlépést sújtó büntetések enyhítését, továbbá egyszerűsítenék, gyorsítanák az adminisztratív eljárásokat, vagyis javasolnák, hogy az országok gyakoroljanak kevesebb ellenőrzést a belépni akaró idegenekkel kapcsolatban.
    

Felvetette az ENSZ azt is, hogy a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k vegyenek részt a migráció lebonyolításában - tette hozzá a miniszterelnök, úgy fogalmazva, hogy "attól mentse meg Magyarországot a Jóisten". Megjegyezte: "Magyarországnak rossz tapasztalatai vannak az NGO-kkal, a migrációval foglalkozó álcivil szervezetek Soros György tenyeréből esznek". Szerinte a migrációs ENSZ-tervezet eddig megismert része szellemiségét tekintve is pontosan olyan, mintha kimásolták volna a "Soros-tervből".
    

A kormány a szövegtervezet nyilvánosságra kerülése után foglalkozni fog a dokumentummal, majd dönt arról, hogyan viszonyuljon hozzá - közölte a kormányfő, aki "higgadtságra, hidegvérre, csigavérre, nyugalomra" intett.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bár aggasztó jelnek nevezte, hogy az Egyesült Államok kilépett az egyezményről szóló tárgyalássorozatból, de azt is hangsúlyozta, hogy ő csak a magyar érdek szempontjából, Amerikától függetlenül vizsgálja az ügyet.
    

Orbán Viktor azt is mondta, hogy formálódik "a józan ész talaján álló országok szövetsége", amelyek felteszik a kérdést: mi lesz ebből a világból, ha elismerjük a migrációhoz való jogot alapvető emberi jognak, az ENSZ pedig azt tartja feladatának, hogy megszervezze a Földön a "keresztül-kasul, ide-oda való áramlást".
    

Mindez rendkívüli veszélyeket jelentene jó néhány országnak - jelentette ki, majd a "példát adó", "kemény bevándorláspolitikát" folytató országok között említette Ausztráliát, Új-Zélandot és Japánt. És a visegrádi országok sem szeretnék, ha olyan világdokumentumok lennének, amelyekre hivatkozva a nemzeti érdekekkel szemben fel lehetne lépni - jegyezte meg.
    

Keddi bécsi látogatását értékelve a miniszterelnök arról beszélt, hogy az előző években magyarellenes kormány volt Ausztriában, de most új szelek fújnak, és fair, tisztességes, magyarbarát kormányzás várható. Konfliktusok ugyan maradtak, de a hozzáállás sokkal inkább a történelmi tapasztalok pozitív hagyományaira akar építeni - fűzte hozzá.
    

Az alapvető érdekegybeesések közé sorolta a biztonsági, határvédelmi együttműködést, amelyre a jövőben is szükség lesz, mert Ausztriát és Magyarországot csak együtt lehet megvédeni.     "Még nem tudjuk, hogy Olaszország tagja tud-e maradni a schengeni megállapodásnak, képes lesz-e tartósan megvédeni a határait (...). Tehát Ausztria könnyen lehet, hogy kulcsszerepet játszik majd a schengeni rendszer fenntartásában is" - fejtette ki.
    

A vitás kérdések közül kitért az osztrák családi pótlékok ügyére, amely több tízezer magyart érint. Ők Ausztriában dolgoznak - magyarázta -, befizetik a szociális járulékot, ugyanúgy, mint egy osztrák ember, majd mégis olyan szabályt hoznának, hogy a magyarnak járó családi pótlék kevesebb legyen, mint az osztráknak fizetett.
   

A magyar álláspont szerint ez hátrányos megkülönböztetés a magyarok rovására - közölte, azt is mondta ugyanakkor, hogy ez nem osztrák-magyar vita, hanem egy európai jogértelmezési vita, amely majd az Európai Bíróságon fog eldőlni. Orbán Viktort kérdezték a Christoph Schönborn bíborossal, bécsi érsekkel létrejött találkozójáról, annak egyik fő témájáról, a keresztényüldözésről is.
    

A kormányfő úgy fogalmazott: a muszlim világ színes, "mi most azt szeretnénk, hogy ha az őshonos keresztény közösség megmaradhatna annak a kevert világnak egy értékes színfoltjaként". Európa ezzel szemben mindig is keresztény kultúrájú kontinens volt - folytatta -, de azzal, hogy ide muszlim tömegeket engednek be, kevert népesség jön létre, a keresztény kultúrára épülő életforma veszélybe kerül, "az otthonosságérzés kezd eltűnni".
   

Nyugat-Európában ez az életérzés már rendkívül erős, és "nem akarjuk, hogy Magyarország is erre a sorsra jusson" - mondta. Mindezek alapján helyesnek tartja azt a politikát, amely Európában a keresztény kultúrát védi, innen délre viszont az őshonos keresztény kisebbségek fennmaradásáért emel szót. A kormányfő arról is szólt, hogy az Európai Unió elveszítette korábbi stratégiáját, ugyanis a közös európai valutára, a "Lisszabontól Vlagyivosztokig" tartó szabadkereskedelmi övezetre, valamint a technológiai fejlődésre vonatkozó célok "elvesztek a horizontról".
    

Ezért szerinte új célokat kell adni az EU-nak, mert egyébként nem lesz, ami összetartsa a tagállamokat. A múlt heti V4-csúcstalálkozóval kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, az úgynevezett visegrádi fejlesztési bank ügyében Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök meggyőzte a visegrádi államokat, hogy először a nagy közös gazdasági projekteket kell kidolgozni, és ha kiderül, hogy ezekhez szükség van valamilyen pénzintézetre, akkor kell alapítani ilyet.
    

A lehetséges nagy projektek között említette az észak-déli infrastrukturális összeköttetést szolgáló fejlesztéseket, például a Budapest-Varsó közötti gyorsvasutat, valamint autópálya-beruházásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com