Orbán Balázs: a nyugati társadalmakban túlpolitizált kérdés lett a gyermek és a család

A magyar emberek szerint is fontos a család és a gyermek, és ez nem témája a politikai csatározásoknak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson pénteken a Várkert Bazárban.Orbán Balázs a Család és demográfia az ideológiai harcok szorításában című panelbeszélgetésen közölte: kutatások szerint azok is elismerik e két fogalom fontosságát, akik nem támogatják a jelenlegi jobboldali kormányt. A nyugati társadalmakban - folytatta - ez túlpolitizált kérdés lett, a baloldal kilépett ebből a konszenzusból és nyíltan ellenzi ezeket az egyébként természetes elképzeléseket.
    

Phillip Blond filozófus, a ResPublica think-tank igazgatója úgy fogalmazott, hogy a baloldal egy "extrém liberális projekt"; ez az individualizmus egyik különleges formája, amit semmi nem korlátoz.

Ebben a "projektben" mindenféle hierarchia illegális és illegitim, forrása pedig az az akarat, amely dönthet például úgy, hogy az egyik nap férfi, a másik nap pedig nő lesz valaki - állította. Megjegyezte: a korlátlan akarat ilyen "szélsőséges és szörnyű" formája lényegében a gyermekek korlátozását és az anyaság megtagadását is jelentheti.
   

Frank Füredi, a University of Kent szociológus emeritus professzora, akadémikus nem értett egyet a "baloldali projekt" előtte említett gondolatával, de megerősítette, hogy ennek az ideológiának a képviselői szerint a család "egy sötét, félelmetes, rossz hely". A "mi oldalunkon" rá kell világítani arra, hogy milyen pozitív, átalakító erővel bír a család, ami erőt ad az egyén és az emberiség kiteljesedéshez, felvirágzásához - mondta.
    

Dan Schneider, az American Conservative Union ügyvezető igazgatójának úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államokban lévő "balosok" utópistákká váltak, akik azt hiszik, rövid idő alatt el lehet érni a tökéletes világ állapotát. A baloldal most a saját tökéletességét szeretné elérni, amelyben az egyén autonómiája nem szenvedhet korlátokat, ezt pedig másokra is rá akarják erőltetni - mondta.
    

Michael A. Blume érsek, apostoli nuncius hozzászólásában kiemelte, hogy az egyre gyakrabban tapasztalt emberi gyökértelenséget a kommunikáció és a média is erősíti. Orbán Balázs kijelentette: a nyugati ideológiák szerint a túlnépesedésre és a saját gyermek problémájára a migráció a megoldás. Ez nagyon egyszerű válasz, de lehet-e egy társadalom stabil, ha a nyitott határok és a migráció mellett elkötelezett? - tette fel a kérdést.
    

Dan Schneider azt mondta, a nyitott határok inkább lerombolják az adott állam szövetét, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államokról vagy éppen Magyarországról van szó. Frank Füredi közölte: a probléma ott kezdődik, amikor a társadalom előtt álló demográfiai kihívás megoldásának a migrációt tekintik. Olyan helyzet alakul ki, amelyben a migránsok egy nagyon jól látható alsó osztályt hoznak létre, ez és az egyes országokban tapasztalható multikulturalizmus pedig egy új politikai blokkot generál, amely aláássa a társadalom alapjainak lényegét - mondta. Phillip Blond kifejtette, hogy "a baloldal csak azért képes nyerni, mert éket tud verni a konzervatív projektbe".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com