Orbán Balázs: az EPP "bevándorláspárti ága" és a Soros támogatta baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a Fidesz nyerte meg a néppárti csatát, olyan jó kompromisszum született, amely az Európai Néppártot (EPP) segíti.Orbán Balázs az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában azt mondta: az EPP "bevándorláspárti ága" és a Soros György által támogatott baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt, így sikerült megőrizni a néppárt egységét.

    
A Fidesz javaslatát fogadták el végül, amely szerint létrejön a vizsgálóbizottság, a magyar kormánypárt pedig önkéntesen nem gyakorolja tagsági jogait a néppártban - tette hozzá. "Egyébként én úgy látom, hogy magyar szempontból az európai parlamenti párttagság az sosem cél - mindegy, hogy ez melyik pártnak a tagságát jelenti -, hanem egy eszköz, amin keresztül a kormánypártok és a kormány Magyarország érdekeit tudja az Európai Parlamentben képviselni" - mondta.
    

Tehát a vita kimenetele attól függ, hogy Magyarország milyen konstrukcióban tudja hosszú távon az érdekeit képviselni, milyen konstrukcióban tud szövetségeseket találni az európai keresztény értékek védelmére és a migráció megállítására - fűzte hozzá. Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában a pénteken a Várkert Bazárban kezdődő migrációs konferenciáról azt közölte, itthon még nem volt és Európában is csak ritkán szerveznek ilyen nagyszabású rendezvényt.
    

A magyar migrációs politikának van egy "intellektuális, szellemi gravitációs ereje", tehát egy igazodási pont. Azok, akik aggódnak az illegális migráció miatt, akik a határok megvédésére, a nemzetállamok továbbélésére szeretnének fókuszálni - legyenek azok politikusok vagy szakértők -, azok számára Magyarország jó referenciává vált, és őket hívták a konferenciára - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com