Orbán Balázs: nem elfogadható, amit Brüsszelből kínálnak a magyaroknak

Amit Brüsszelből kínálnak a magyaroknak alapvetően téves helyzetértékeléseken alapszik, ezért nem elfogadható; ha ezeket követjük a migráció, a gyerekeink nevelésével, vagy a háborúval kapcsolatosan elfoglalt pozíciónk kérdésében, akkor pár évtized múlva nem lesz olyan ország, amit Magyarországnak nevezhetünk - mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója hétfő reggel a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Utalva a miniszterelnöknek a Fidesz 30. tisztújító kongresszusán elhangzott beszédére, Orbán Balázs elmondta: Magyarország nem egy "nemország". A magyar politika nem abból áll, hogy betartunk másoknak, azoknak az európaiaknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy mi is az Európai Unió részesei lehessünk.
    

Van egy ellenmodell, mondta, ami azt mutatja, Európán belül lehet teljesen másképpen is berendezni a kormányzati politikát és sikeres országot működtetni. Ez a két modell megélhet egymás mellett Európában, de - tette hozzá - "mi nyilvánvalóan annak örülnénk, ha minél több ország inkább büszke lenne a nemzeti szuverenitására, inkább családbarát kormányzást folytatna és a versenyképesség növelésére, a kapcsolatépítésre, nem pedig a blokkosodásra, szankciós politikára helyezné a jövőt".
    

A politikus szerint az európai parlamenti választásokon nagy esély mutatkozik arra, hogy ennek a modellnek a nemzetközi ismertsége erősödni fog a nyugat-európai társadalmakban. Ezt kutatások is alátámasztják, amelyek minden európai országban egy meghatározott módszertan szerinti méréseken alapulnak. Hozzátette: a "nagy ügyekben", amelyek egyaránt foglalkoztatják a magyarokat és más európaiakat, a magyar kormány álláspontja - ami értelmezhető a magyar nemzeti álláspontként -, többségben van Európa más országaiban is. Hiszen ha megkérdezik az emberektől, hogy szeretnének-e háborúba keveredni Oroszországgal, egyértelműen nemet mondanak. Szeretnék-e, hogy Ukrajna és Oroszország békét kössön? Erre a legtöbb országban igen a válasz. Arra pedig, hogy szeretnének-e illegális migrációt a saját országukban, nemet mondanak - fejtette ki.
    

Mindez azt mutatja, magyarázta Orbán Balázs, hogy komoly bázisa van ennek a politikának. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy "jelen pillanatban Magyarország az európai emberek hangja", jelentette ki a politikai igazgató, hozzátéve, hogy kormányzati szinten csak Magyarország képes ezt az európai többségi véleményt következetesen kifejezni.
    

Orbán Balázs az M1 aktuális csatorna vendége is volt, ahol elmondta, a miniszterelnök kongresszusi helyzetértékelése szerint a legnehezebb kormányzati éveket élték meg. Komoly nyomás alá került a magyar kormány, hogy mi is vegyünk részt a háborúban, majd súlyos mértékben hatottak a szankciós politika negatív következményei, mint az energiaárak elszabadulása és az infláció.
    

"Olyan nehéz időszak volt, amit nem gondoltunk volna, de sikerült azokat a vállalásokat teljesíteni, amiket a miniszterelnöki programadó beszédben kitűztünk magunknak" - jelentette ki a politikus, majd hozzátette: meg tudták védeni a nyugdíjakat, a családtámogatásokat, valamint azt hogy a magyar emberek fizessék a legalacsonyabb rezsit, és hogy aki dolgozni szeretne, annak legyen munkája.
    

Utalt az inflációra is, ami "elindult lefelé". Így jövőre vissza lehet építeni a "masszív növekedést", amihez az elmúlt időszakban hozzászoktunk - mondta Orbán Balázs.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Hat oktatási intézmény tanulói kaptak ajándékokat a zalai rendőröktől.

Összefogás egy nemes cél érdekében

Összefogás egy nemes cél érdekében

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan játékgyűjtő akciót szervezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ kis betegei számára.

Rendőrkézen a pápai Grincs

Rendőrkézen a pápai Grincs

Karácsonyi fényfüzéreket lopott és rongált a férfi.

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

http://ujhazak.com